- Hol.... Hol vagyok...
- A fejemben. - Válaszolt a hátam mögül valaki.
Ijedten hátrafordultam, és megpillantottam Evet, aki egy kis sziklán guggolt, és mosolygott rám. - Vagy mondjam inkább úgy, hogy az emlékeimben? Melyik tetszik jobban?
- Hogy kerültünk ide?
- Hm... Szeretném, ha végre körbenéznél.
Úgy tettem. Először nem ismertem fel a helyet, aztán mikor megpillantottam két kislányt a mellettünk lévő út közepén minden beugrott.
- Ez nem...
- Felismered őket?
- Én...
- Figyeld őket, hallgasd őket...
Úgy tettem.
- Napok óta nem beszéltél velem, valami baj van? - Kérdezte a fekete hajú kislány könnybe lábadt szemekkel. Az előtte álló lány érzékelten arccal nézte őt, de nem válaszolt. Kezében egy kis táska volt, amiben az utazásra való holmiját tartotta. - Válaszolj! - Fakadt ki erőteljesebben.
- Nem tök mindegy? Takarodj az utamból! - Szólalt meg végül a másik lány.
- Nem! Válaszolj nekem! Miért akarsz elmenni? És miért nem viszel magaddal?
- Untatsz! Eredj az utamból, vagy nagyon megjárod!
- Könyörgöm neked, ne hagyj egyedül! - Erre a kijelentésre a hátizsákos lány eldobta a kistáskát, a lány felé tett egy lépést, majd teljes erejéből gyomorszájon vágta őt.
Amint az ütés a lányt érte, mintha csak engem vágtak volna hasba, a kislánnyal együtt összegörnyedve a földre zuhantam, közben pedig rohamszerűen köhögtem.
- Mert gyenge vagy.
A fekete hajú lány meglepetten, sírva a vele szemben álló lányra nézett, aki visszament a táskájáért, fölvette azt, majd elment a földön összegörnyedt barátja mellett.
- M-Mi? - Nyögte ki, amennyire csak bírta.
- Még a hallásod is romlott? - Egy pillanatra megállt, de nem volt hajlandó a lányra nézni. - Undorodom tőled. Egy merő szégyen vagy. Sámán... Nem, te csak egy nyomorult patkány vagy, egy élősködő. Kell neked valaki, aki megvéd, mert egyedül egy komplett céltábla vagy. Nekem nem kell egy kolonc, én nem védek meg senkit! A szememben nem vagy már semmi, csak egy idegesítő árnyék. Ne kelj fel, amíg nem mentem el, nem akarom látni a próbálkozásod, úgy sem mész semmire, mert gyenge vagy.... - Ezzel otthagyta a lányt, aki sokkos állapotban a földre feküdt és sírt.
Ezután eltűnt a két múltbéli árny, és helyére a puszta feketeség került, melyben csak Eve, és én voltunk.
- Még mind a mai napig emlékszem minden szavadra, még mindig érzem az ütésed fájdalmát, még mind a mai napig gyűlöllek ezért! - Üvöltötte torka szakadtából Eve.
Mikor a hajfájásom elmúlt, felálltam. Eve alól eltűnt a kő és csak a semmiben lebegett, kezében a fegyverével.
Mikor jobban megnéztem a lilán izzó eszközt, valami furcsára lettem figyelmes.
- Jól nézd meg, ez lesz az utolsó, amit rajtam kívül látni fogsz.
Mikor rájöttem, hogy mi is az, ami furcsa benne, Oversoult alakítottam ki.
- Fejezzük be.
- Mmm...
- Azt hitted, hogy megsajnállak, és feladom?
Eve erre csak nevetett.
- Ennyire naivnak hiszel? Csak tudatni akartam veled, hogy mi is az, ami miatt pusztulnod kell.
- Nem nagyon érdekelt a bosszúhadjáratod oka, de kösz a tartalmas illusztrációt.
Eve mosolyra húzta ajkait.
- Ira! - A lány háta mögött a démon teljes valójában kitárulkozott. Hatalmas állkapcsait széttárta, majd támadott. Liart reaper wingbe utasítottam, ezzel hárítva a támadást, majd lánc formájában mind Irát, mind Evet körbefogtam, és amennyire csak tudtam, összekötöztem őket. A lány fájdalmasan felkiáltott, ezután pedig mintha csak üveg lett volna, a körülöttünk lévő világ szilánkokra esett. Újra az arénában voltunk. Körülnézve a csapattársaim úgy tűnt, már mind végeztek, és meglepetten figyeltek minket Evevel. Rosalie gondolataiból megtudtam, hogy amíg mi az Eve alkotta dimenzióban voltunk, addig mi gyakorlatilag eltűntünk, így elég nagy meglepetést okoztunk az újbóli előkerülésünkkel.
- Én nem... veszítek! Ellened nem! - A lány teljes elkeseredésében kétszeres Oversoult alakított ki, és mindkettővel egyszerre támadt. Tudtam, hogy már esélye sincsen, így a lehető legegyszerűbb, és legkíméletesebb módszert választottam.
- A játéknak vége, Eve.
- Majd ha én azt mondom! Ira, pusztítsd el! - Eve a démona segítségével hihetetlen sebességgel felém tartott, de még mielőtt a közelembe érhetett volna, Liar elkapta.
-... Sajnálom... - Mondtam olyan halkan, hogy senki nem hallhassa, még ő maga se. - Liar, tisztító tűz! - A parancs elhangzása után Eve egész testét fekete lángok borították el.
Hallottam, ahogy a lány keservesen sikít, majd egyszer csak elhallgat, a tűz eltűnik, ő pedig a föld felé zuhan.
Mikor Eve a földre érkezett, Sylva kihirdette az eredményt:
- A nyertes Az ördög hármasa csapat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése