12. fejezet- Üzenet

- Na, ugyan Anna... Komolyan egész este a párkányon akarsz ülni?
- Tudsz jobb időtöltést?
- Például kijöhetnél velünk. Tök jó a hangulat, és addig sem kéne velük foglalkoznod.
Anna rideg pillantást vetett rám.
- Neked az a feladatod  hogy eltereld a többiek figyelmét Yoh hiányáról, nem igaz? Viszont én nem szerepelek a tervben, és nem is akarok.
- Aggódsz? - Kérdeztem kicsit kedvetlenül.
Anna bólintott. Tudtam, mit érez. Én is nagyon aggódtam értük. Dante akármennyit is tanulta a fekete mágiát,  még soha nem alkalmazta, ráadásul elképzelésem sem volt, hogy nézhet ki az az egész szertartás, vagy hogy mivel is jár pontosan. Én csak tettem, amit mondott, mint mindig. Leültem Anna mellé a földre, és néztem őt. Nagyon erősnek tűnt. Nekem ahogy múltak az órák, egyre nehezebb volt mosolygást színlelnem, hogy ne lássák rajtam mennyire aggódom, és mennyire féltem Yoh és Dante életét, Anna viszont ridegnek, érzéketlennek mutatta magát még ekkor is. Nem akartam ezt választani témának, de ő volt az egyetlen, akivel tudtam erről beszélni.
- Szerinted hogy nézhet ki ez az egész? Úgy értem, vajon mit csinálhatnak?
- Nem tudom Cassy, tényleg nem tudom.
- De te is médium vagy.
- A holtak feltámasztása már nem médiumi, vagy sámáni képesség. A médiumok csak a szellem teljes valóját tudják visszahozni, de a szellemvilágból húsvér emberként újjáéleszteni őket már teljesen más. Attól félek, hogy Dante egy olyasmit akar megtenni, ami mindannyiuk halálát okozhatja... - Anna mélyet sóhajtott, majd lehunyta pár pillanatra a szemét.
Én a sírással küszködtem. Azt hittem, legalább ő tudja mi is történhet ott, de tévedtem.
- Tudod...
- Hm?
- Nem hinném, hogy bajuk esik. - próbáltam úgy mondani, mint aki maga is elhiszi amit mond, de bárhogy is próbáltam, a hangom akaratlanul is remegett. - Dante nem kockáztatná az életét, és szerintem Yohét sem. Dante nem a legjobb ember, akit ismerek, de nem is a legrosszabb. Tudja hol a határ. Azt hiszem...
- Hm... Legyen neked igazad Cassy... - Anna egy félmosollyal az arcán rám nézett, amitől én is kicsit felvidultam.
Ekkor hatalmas robajra lettünk figyelmesek kintről. Mindketten a hang irányába rohantunk, ahol meglepetés fogadott minket. A srácok mind az óriás szellemkontrolljukkal felfegyverkezve sorfalat álltak. Velük szemben egy férfi állt. Kalapja alól épphogy csak látszott kígyó szerű, sárga szeme. Ballonkabátját a szél a magasba fújta, emiatt az az alatt lévő különböző fegyverek ki-ki bukkantak.  Mögötte pedig egy több tíz méteres kígyó fejű, ember testű szellem, kitátott szájjal sziszegett a fiúkra, majd mire megálltunk, már ránk. Hirtelen felsikoltottam, aminek okán a fiúk ránk néztek, de Anna rögtön utasította is őket, hogy a férfira koncentráljanak.
- Micsoda bagázs. - Szólalt meg a férfi. Rideg mosolyát örökre megjegyeztem. Mindenkin pár pillanatig végignézett, majd mikor hozzám ért, rajtam ragadt a tekintete. Mosolya még szélesebbé vállt, és mintha egy kis kuncogás is követte volna. - Nocsak. Cassandra, ha nem tévedek.
Pár pillanatra megfagyott bennem a vér. Ijedtemben Amot előhívtam, és lélekkontrollt idéztem elő. Nem akartam támadni, de úgy éreztem jobb, ha a védelmem biztosítom.
Úgy tűnt, a kérdés valós volt, ezért nagy nehezen, de bólintottam.
- Mindjárt gondoltam.
- Honnan.. Honnan tudja ki vagyok?...
- Ismerem Dante "barátait". Vagy inkább mondjam úgy, hogy csatlósait? Te voltál az első, akit befogott, nem igaz?
- Magamtól álltam mellé, és a barátja vagyok!
- Milyen bájos... Egy démon barátjává lettél. No, de nem hibáztatlak, Dante elbűvölő lány.
- Honnan ismeri?
- Ó, majd ha már tudja ki vagyok, bizonyára elmondja. De addig sajnos ez az én pici titkom marad. És pont emiatt is jöttem. Szeretném, ha egy kis üzenetet átadnátok neki.
- Ü- üzenet?
A férfi bólintott.
- Az üzenet a következő: " Nyisd ki a szemed".
- Mi?
- Érteni fogja, Cassandra, ne aggódj.
- És ha nem adja át az üzenetet? Akkor mi van? - Kekeckedett Len.
- Ó, hát ez esetben.. Spake, rendezz a szellemeiknek egy kis külön mulatságot.
Ekkor a férfi szelleme két karhoz hasonló végtagját széttárta, és mire észbe kaptunk, a szellemeink már a markában voltak. Ott egy burkot hozott létre, majd avval együtt a szellemeinket eltüntette.
- Ne! - üvöltöttem, miközben a többiek is saját szellemeikért kiáltottak.
- Kár a gőzért. A szellemeitek az alvilág legkisebb, és legeldugottabb peremére kerültek. Add át Danténak, és ha szerencsétek van, tudni fogja hogy szerezze vissza nektek a kis kedvenceitek.
A szellem felkarolta a sámánt, majd eltűntek. Mindenki dühöngve, tehetetlenül állt egy helyben, majd Trey feltette a rettegett kérdést:
- Srácok.. Yoh.. hova tűnt?