53. fejezet: Kellemetlen személyiség

- Srácok ő itt… - Kezdtem volna a bemutatását miután rájöttem, hogy nincs más választásom, de Sebastian úgy gondolta majd ő bemutatja saját magát.

- Sebastian Nort. Az ifjabbik. A Nort család egyetlen örököse, a leendő sámán király és.. Mit is mondtál, hogy hívnak? – fordult felém Sebastian. A kérdésre mordultam egyet, de még inkább válaszoltam rá, semhogy az igazi nevemet ki üvöltse.

- Dante…

- És Dante fiúja.

A kijelentésre Hao kiköpte a vizet, a többiek fejére kiült a sokkos értetlenség. Hao és én egyszerre üvöltöttük el magunkat.

- A mid?

- Persze ez még nem hivatalos, de majd a viadal végén azzá tesszük.

- Mivan? Te nem vagy az…! – Még mielőtt befejezhetem volna a mondatot, Eve hangjára lettünk figyelmesek. A lány éppen száguldott le a lépcsőről kezében egy palack vízzel. Mikor meglátta Sebastiant reflexből elüvöltötte magát.

- A görcs!

- Eve? Mi a franc!

- Te meg mi a rossebet keresel itt?!

- Te mit keresel itt? Nem kéne antiszockodnod egy sarokban, he? – Fél szemmel láttam, ahogy Ren haja ugrik egyet a dühtől, Eve pedig tesz egy lépést Sebastian felé.

- Még is mit képzelsz ki vagy te?! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Ren.

- Te nyomorult kis..! Takaródj innét!

- Nem beszélhetsz így velem!
- Takaródj innét, vagy én viszlek ki!

- Dante! Miért nem mondtad, hogy itt van ő is?
- Dante! Te hoztad ide?

- Én..

- És ha igen? Mi van, fáj, hogy vannak más barátai is rajtad kívül?

- Nem is vagy a barátja.

- Dante mond meg neki!

- Dante!

- Kussoljatok be mindketten! – A hangom olyan erőteljesre sikeredett, hogy egy pillanat alatt elhallgatott mindkét fél. – Mint az ötéves óvodások! Eve ülj le Ren mellé, Sebasztian te… - Legszívesebben az asztal másik végébe ültettem volna, ahol Hao ült, nem tűnt jó ötletnek, hogy egymás mellé üljenek, viszont ahogy elnéztem nem volt más választásom. – Te ülj Hao mellé.

- Az melyik? – Ekkor jutott eszembe, hogy még senkit nem mutattam be neki.

- Az inges srác.

- Én melléd akarok ülni. – Mondta szinte nyafogva Sebastian. Hao halkan felnevetett, bár éretem a hangjában, hogy koránt sem tartja olyan mulatságosnak a helyzetet.

- Dante én a helyedben messzebb ültetném.

- Nem fogod bántani.
- Hm…
- Nem fogod! – Beültem Hao mellé, miközben magammal húztam Sebastiant.

- Mindenki boldog?

- Tökéletesen, bár Eve eltakaródhatna a látóteremből, eltakarja a kávézót.

Ren és Eve szemében láttam, hogy cselekedni kívánnak, így ismét rájuk parancsoltam, hogy maradjanak veszteg. Éreztem, hogy nem kéne velem jönnie, de a helyzet kétszer rosszabb volt, mint ahogy elképzeltem. Szinte tapintható volt a feszültség.

Végül Yoh próbálkozott meg először valami kellemesebb hangulatot csinálni a társaságban

- Mi még be sem mutatkoztunk. Én Yoh vagyok, ők pedig itt Faust

- Nagyon örvendek. – Szólalt meg Faust kedvesen.

- Ryu.  Chocolove, HoroHoro, Ren.- Mikor Yoh Renre mutatott Sebastian megszólalt.

- Nagyon gáz a séród.

- Hogy mit mondtál? – Pattant fel Ren idegbeteg fejjel.

- Leütlek, most már komolyan leütlek! Mégis mit…

- Sebastian!

- Most mi van?

- Fogd be a pofád! Te követtél, legalább annyit tégy meg, hogy nem kötsz bele mindenkibe! Ha valami nem tetszik, akkor menj el! – A srác egy pár pillanatig meglepetten pislogott rám, majd hírtelen elmosolyodott.

- Tetszik ez a társaság. Maradok.

Mindenki egyszerre sóhajtott fel fájdalmasan, közöttük én is.

- Tudod kis barátom mi nem igazán szoktunk ám így viselkedni egymással. – Mondta Ryu

- Igen, tudod nem igazán bírjuk az ilyen kis egoista nyápicokat. – Folytatta HoroHoro.

- Komolyan Dante, minek hoztad..

- Nem hoztam! – Csattantam fel- Ő követett!

- Akárcsak egy kutya, vagy pióca, jól mondom? – mondta Hao két korty tea közt.

- Ühm…

- Nem tehetek róla, hogy van néhány agresszív tagotok, de ha ők nem pattognak, akkor én sem. Egyébként is, Dante miatt vagyok itt, nem miattatok.

- Az tök jó, de nekem úgy tűnik, hogy Danténak semmi kedve hozzád, úgyhogy mit szólnál ahhoz, ha inkább elmennél innen. – Mondta kicsit higgadtabban Ren.

- Dantéval jó barátok voltunk régen, csak hát eltelt 7 év, de most lesz időnk bepótolni mindent.

- Nem erőltetném a barátság szót.

- Aranyos, amikor ilyen kis visszahúzódó vagy. – Sebastian elmosolyodott, majd az egyik kezével átkarolta a nyakamat. Amint ezt megtette, Hao megfogta a srác csuklóját, és csak egy roppanást hallottam, amit a srác fájdalmas üvöltése követett.

- Azt a rohadt!

- Még mindig szeretnél maradni? – Hao gonosz mosollyal az arcán nézte Sebastiant, miközben elengedte a karját.

A srác felpattant a helyéről, és kiviharzott a kávézóból.

Meglepetten néztem rá Haora, akinek eltűnt a mosoly az arcáról, és olyan sötét lett a tekintete, amilyet még soha nem láttam tőle azelőtt.  Pár pillanat múlva Hao is felállt a helyéről, majd távozott.

52. rész: Az elkényeztetett ficsúr

Bár elég meleg volt az idő, az egyre fel-fel támadó szél mégis elviselhetővé tette az amúgy döglesztő időjárást.
Sebastian Érdeklődve figyelte minden mozdulatom. Az első pár percben szinte vicces volt, de utána kezdett unalmassá, majd végül idegesítő válni. Nem bírtam tovább.

- Most komolyan, mit bámulsz?

- Csak… sokat változtál. – A srác mosolya még szélesebbé vált. – Tök jó, hogy itt összefutottunk, nem?

- De. – hazudtam.

- Sokszor eszembe jutottál, miután elmentél. Meg hiányoztál is. A szüleid halála miatt mentél el? Hallottam a pletykákat, hogy te ölted meg őket, meg ilyesmi, de nyugi! Nem hittem el őket.

- Nem.. Nem miattuk mentem el. A nagyszüleimhez költöztem Kaliforniába, és nem akartam, hogy ezt mindenki tudja.

- Ja! De jó! Nem is tudtam, hogy Kaliforniában laknak a nagyszüleid. Velük jöttél ide?

- Nem, a barátaimmal. – A kijelentésen magam is meglepődtem. Azt hiszem akkor hívtam először Yohékat a barátaimnak. Bár.. .Végül is nem is hazudtam olyan nagyot.

- Én egyedül jöttem. Megszöktem. – A srác olyan büszkén mondta ki a „megszöktem” szót, mintha csak valami világmegváltó dolgot tett volna. Ez nem is volt olyan meglepő. Sebastian világ életében egy elkényeztetett család kedvenc volt, akinek a szülei a legbefolyásosabb emberek közé tartoztak., így minden kis csip csup „rosszaság” amit elkövetett számára és mások számára felért egy bűnténnyel. Pénze és hírneve miatt a legtöbben szerették az osztályban. Nekem nem volt vele semmi bajom. Sokszor próbált velem barátkozni, de én valahogy jobbnak láttam, ha tartottam a tíz lépés távolságot vele szemben. Eve viszont ki nem állhatta. Akárhányszor Sebastian az iskolában hozzám szólt, rögtön elhúzott a közeléből. Végül ez ahhoz vezetett, hogy Sebastian gyakran inkább suli után megvárta, amíg Evetől elköszöntem, és csak utána próbált meg velem beszélgetni. Bár soha nem tudott igazán lekötni, de annyira elszánt volt, hogy nem volt szívem elküldeni melegebb éghajlatra, ezért inkább mindig végighallgattam, amit mondott mosolyogva, és bólogatva.

- Hát.. az tökjó. Gondolom. – Fáradt voltam, és semmi kedvem nem volt Sebastianbhoz. Reméltem, hogy a válaszomból rá fog jönni, hogy nagyon nincs hozzá kedvem, és lelép, de sajnos 7 évvel azelőtt sem tudta felmérni, ha idegesítő volt, és akkor sem.

- Heh! Bizony! A szüleim óvtak. Azt mondták veszélyes a viadal, és hogy meg is halhatok, de nem érdekel, tudod miért?

Éreztem, hogy Sebastian addig fog szuggerálni, amíg rá nem kérdezek, így hét egy nagy sóhaj után feltettem a várva várt kérdését.

- Miért?

- Mert eldöntöttem, hogy én leszek a sámán király!

Milyen meglepő fordulat volt a válasza… Sosem találtam volna ki, hogy azért jött a viadalra hogy nyerjen. Csak azt nem értettem, hogy mégis mi dolga lenne a koronával? Mindene meg volt egész életében, az utolsók közé soroltam volna, akinek lenne mire használnia a sámán királysággal járó erejét.

- Minek?

- Hogy megmutassam ki a legjobb. Persze, tudom, hogy én vagyok, de ezt bizonyítanom is kell. És te? Te miért akarsz sámán királynő lenni?

- Én… - Soha nem akartam sámán királynő lenni. Soha nem akartam megnyerni a viadalt. A célom nem volt a második kör kezdete óta más, minthogy eljussak addig, amíg bírok. Semmi kedvem nem volt uralkodósat játszani. Szerencsére Sebastian és az ő nagy logikája válaszolt helyettem.

- Várj, kitalálom. A szüleidet hoznád vissza, igaz?

- Igen! A szüleimet. – Hálás voltam most az egyszer Sebastian verhetetlenül idióta logikájának.

A srác elmosolyodott.

- Ne fájjon emiatt a fejed, ha megnyertem a viadalt, vissza hozom őket, megígérem. Oké?

Bólintottam, majd felálltam a patkáról.

- Én most megyek. Még van egy csomó dolgom. – Elindultam a város főtere felé, de amint léptem egy lépést, Sebastian megfogta a kezem, és megállított. Meglepetten felé fordultam, közben próbáltam kiszabadítani a kezemet az szorításából.

 - Sebastian.

- Ne siess. Kérlek. Azt mondtad nincs ma meccsetek.

- Igen, de… a barátaim várnak és…

- Á, Miért nem ezzel kezdted?

- Mi?

- Kíváncsi vagyok a haverjaidra. Biztos kedveli fognak.

- Nem, nem fognak!

- Majd meglátod, el leszek velük!  Na? Mire várunk?

- Jó. De engedj el.

- Mi? – Sebastian a kezére nézett, majd kényelmetlenül elnevette magát, és elengedett. – Bocs.

- Ühm…

Reméltem, hogy nem fog követni, de tévedtem. Sebastian tényleg vissza jött velem a többiekhez…

Shaman king flowers oldal facebookon!

http://www.facebook.com/ShamanKingFlowersHun

Eve-vel közösen elkészítettük az sk flowers oldalát facebookon. Lájkoljátok, hogy folyamatosan képben legyetek! Természetesen nem csak a flowersel fog foglalkozni, hanem minden egyébbel is, ami az sk-hoz tartozik. Képek, információk, videók, játékok, érdekességek, magyarosított manga részek, és mi egyéb :)
reméljük tetszeni fog nektek is ^^

51. rész: Sebastian

-De gáz… Ez nem az én napom.

Félig kedvemet vesztve bámultam magam elé. Figyeltem a járó-kelőket. Még mindig nem tudtam úgy belegondolni a tömegbe, hogy azok az emberek mind sámánok. Abszurdumnak tűnt az egész. Ahogy lassan kezdtem volna belemélyedni a gondolataimba, hirtelen megakadt a szemem egy srácon, aki engem bámult. Pár pillanat után elvettem róla a szemem, de mikor újra oda tévedt, ő még mindig ugyanúgy bámult.  Úgy döntöttem, hogy inkább tovább állok,. Amint felálltam, a szőke srác is velem együtt elhagyta a helyét, majd elindult felém. A zsebembe dugtam a kezem, és megmarkoltam az órámat, minden esetre, ha netán belém akarna kötni az illető.
Ám ahogy közelebb ért, és láttam, hogy nyílik a szája, mint akit rakétából lőttek ki rohantam felé.

-Am!....- Még idejében tudtam a srácra ugrani, és a földön leteperve befogni a száját.

- Csss!!! Cssss!!!

- Mmmlmv!

- Fogd be a szádat! A nevem Dante! Salvator Dante! Világos?

Láttam rajta a rémültséget, és attól félve, hogy nem teljesen érti amit mondok, inkább még pihentettem a száján a kezem.

- Elengedhetlek anélkül, hogy kiüvöltöd a nevem? Hm?

A srác úgy ahogy de jelét adta annak, hogy beleegyezik, így lassan elengedtem, és miután felálltam, felsegítettem szegény áldozatomat.

- Én.. Hü! El sem hiszem hogy.. Várj, mi ez a név? És mit keresel itt? Váo te évről évre szebb vagy! El sem hiszem hogy itt vagy! – A srác már készült megölelni, de és egy egyszerű mozdulattal a homlokánál támasztva megállítottam.

- Hátrébb az agarakkal Sebastian. – A srác pislogott párat, majd végül feladta a próbálkozást.

- Jó téged újra látni. Azt hittem már soha nem találkozunk. – A hangjából ítélve igazat mondott, örült nekem. Én csak ekkor döbbentem rá, hogy hol is találkoztunk pontosan. Kiakadtam.

- Te mióta vagy sámán????? – üvöltöttem el magam a tér kellős közepén, ami miatt egy jó páran megbámultak. Sebastian arcán széles mosoly jelent meg, amit nem igazán értettem. – Mit röhögsz? Te nem..

- El sem hiszem, hogy nem tudtad hogy sámán vagyok!

- Honnan tudtam volna!
- Igaz, én sem tudtam, hogy te az vagy. Nem ülünk le? Annyi kérdésem lenne!

- Nem tudom én..

- Hova sietnél? Meccsed van?

- Nem nincs csak..

- Ha már a suliban nem volt rám időd, akkor legalább itt legyen ugyan már Am…

- Dante!- szakítottam félbe a srácot.

- Dan…Mi? Ne már, ez annyira nem illik hozzád. Mintha egy fiúhoz dumálnék, vagy ilyesmi!

- Sebastian!

- Furcsa vagy… De ez nem zavar.- Az egész mondatát úgy adta elő, mintha kérdeztem volna, hogy gond-e.

Láttam, hogy nem fogok egyhamar megszabadulni a szőkeségtől, így úgy döntöttem, hogy rááldozom az értékes időmet.

-          Akkor hát… - kezdtem bele némi undorral a mondatomba. – Beszélgessünk, Sebastian.

50. fejezet: Csak diszkréten

- Sikítva riadtam fel rémálmomból. Ahogy felültem az ágyamban, arra lettem figyelmes, hogy a pulzusom az egekben volt, csurom víz voltam, és a testem szinte lángolt. Annyira valóságos álom volt, minden kis részletre emlékeztem. A szívem szúrt, nem kaptam rendesen levegőt. Körbenéztem a szobában. Szerencsére már csak én voltam ott, Cassy és Rosalie valószínűleg már órákkal azelőtt fölkeltek. Nem is bántam, nem akartam, hogy olyan állapotban lássanak. Miután összeszedtem magam, és kicsit lehiggadtam, lementem az előtérbe. Mint mindig, most is mindenki köszöntött a maga módján. Általában mindig normálisan, az illetőhöz méltóan viszonoztam a köszönést, akkor viszont egy dolog járt a fejemben.

- Hao?

- Őőő. Azt mondta dolga van, és elment. - Válaszolta Yoh egy kis hatásszünet után.

- Mikor ment el? Nem mondta, hogy hova?
- Tuti megint a sámán királyos terveit fontolgatja. - Próbált gúnyolódni Horohoro. 

- A helyedben mélyen hallgatnék hóember! - üvöltöttem rá, és mire észbe kaptam, addigra Liar már a kaszáját szorította az abban a pillanatban kedvét vesztet, és falfehérré vált srác nyakához. Gyorsan visszahívtam a démont, és inkább visszavettem a hangnememből.

- Valami baj van? - Kérdezte Yoh aggódva. Én a lehető legunottabb fejemet elővéve válaszoltam.

- Nem, csak... Irritál, mikor fogja magát, és elmegy világot látni. Olyankor általában játssza a nagymenőt, és rontja az így is romokban lévő hírnevét. Ismered a bátyád, egy valódi idióta, nem képes nyugton maradni. 

A srác elvetette magát. Tudván, hogy tisztáztam a hírtelen kirohanásom, elköszöntem, és kimentem Patch Village főterére. Igyekeztem nem gondolni az álmomra, de minél inkább el akartam róla terelni a gondolataim, annál inkább felidéződött bennem. El akartam hinni, hogy csak egy rossz álom volt, de úgy éreztem, annál jóval többről volt szó. 

- Látomás?... - Kezdtem bele hangosan a gondolkodásba.

- Mit láttál? Hm? - A hang hallatán üvöltve fordultam meg félig harcállásban. Eve arcára volt írva, hogy nem tartott akkor teljesen komplettnek.

- Én.. Én.. Mi a franc!?

- Mi a franc bajod van!? Csak megkérdeztem!
- Mióta vagy te itt! A francba Eve, nem tudsz…

- Kopogni?

Igen, pont arra a szóra gondoltam, de ezt mégsem vallhattam be. Ennyire hülye még én sem lehettem.

- Azt akartam mondani, hogy nem tudsz előbb simán szólni, de kinek mi.

Eve felnevetett. Végignéztem a lányon, és gondolkodóba estem.

- Eve..

- Hm?

- Van valami.. valami… Levágattad a hajad?

- Kiengedtem!

- Úgy nézel ki, mint egy lány!

Láttam, ahogy Eve arca teljesen elvörösödik, én pedig akaratlanul is vigyorogni kezdtem.

- Basszus…

- Még is mi a franc bajod van vele!....

- Mi… Mégis minek kellett kiengedned. Egyenesen ijesztő vagy. – Persze ez nem teljesen volt így. Ami azt illette, sokkal szebb volt így, tényleg nőiesebben nézett ki.

- Paraszt vagy, mondták már?

- Komolyan Eve, minek kellett ki… - És ekkor eszembe jutott az, amit Hao mondott a fesztiválon. Hírtelen eltűnt a vigyor az arcomról, és éreztem, ahogy a szemeim rángatózni kezdenek.

- Rohamod van, vagy mi?

- Ugye nem.. Kérlek mond hogy…

- mi? Mi van?
„ Hagyd, hogy magukban tisztázzák az érzéseinket.”
- Tisztázd a rohadt érzéseidet! Ugye nem!
Eve arcára kiült az értetlenség, és a halvány rémültség. Így vissza gondolva elég idegbeteg fejem lehetett, de ez akkor még nem igazán tűnt fel nekem.  Nem mertem nyíltan megkérdezni, hogy mi van közte és Ren között, de ettől függetlenül borzasztóan hallani akartam a „Nincs köztünk semmi, egy idióta” választ.

- Dante neked teljesen elment az eszed, kezdesz megijeszteni.

Gyorsan terelni akartam, így ki mondtam az eső szót, ami eszembe jutott.

- Ittam.

- He?

- Ittam… És.. még kómás vagyok. – Kényelmetlenül elnevettem magam. – Én… asszem most megyek.

- Várj, hogy értetted, hogy…

- Medve! – Mutattam üvöltve jobbra. Eve a karom irányába nézett, én pedig kihasználva a figyelmetlenségét, elrohantam, és meg sem álltam  amíg a lábam bírta.

49. fejezet: Kívánj valamit!

Minden tündér árgus szemekkel figyelte hogy a sámánok hol vannak. Ha a közelükbe értünk, kacarászva elrepültek. Élvezték az ünnepséget, és azt, hogy mindenki őket akarja megszerezni. Kicsit olyan volt az egész tündérvadászat, mint egy kis játék. Ha valaki elkapott egyet, akkor a kis lény mosolyogva elfogadta sorsát, és követte ideiglenes gazdáját. Mi is hamar elkaptuk a saját tündéreinket. A vadászat közben sok barátunkkal összefutottunk. Cassyékkel, Rosalieval és a Hanagumi csapattal, Yohékkal még Junnal is.
- Csak én nem tudtam semmit erről a fesztiválról?
- Kétlem, hogy Yoh csapatában bárki is tudott volna erről az egészről: Ahogy láthattad a tanácstagok mindenkit előszeretettel árasztanak el a fesztivállal kapcsolatos információkkal.
Újra felvillant előttem Sylva és a hattyú ruhája. Már akkor tudtam, hogy az a kép örökre bennem marad, és halálomig kísérteni fog engem.
- A tanács tagok se normálisak... Erre ma rájöttem.
- Minden nap tanulsz valami újat. - Hao halkan felnevetett, majd felnézett a város közepén álló kijelzőre. - Még öt perc éjfélig.
Oda mentünk a folyóhoz, és az egyik kis sarkán megálltunk.
Pár perc alatt szinte az egész Patch village lakossága ott tolongott, és keresett helyet magának a parton, vagy ha már ezzel meg volt, akkor a kis tündérét helyezte bele a hattyújába, és várt.
Haoval mi is e-kép cselekedtünk.
- Ki fog esni, és meg fog halni. - állapítottam meg halkan, miután alaposan megnéztem az origamihattyúmat. A kis tündér mosolyogva integetett nekem. Hirtelen a pán Péter című mese jutott eszembe, és azon belül Csingiling  - szerinted lehet a tündérporral repülni?
- Hm?
- Ismered a Pán Pétert?. - Láttam Hao arcán az egyértelmű nemleges választ, ezért egy gyorstalpalót tartotta belőle- Egy firól szól, aki soha országban lakik, ahol soha senki nem nő fel. egy nap elveszti az árnyékát, ami a földön bújuk el Wendyéknél. A lényeg az, hogy Pán Péternek van egy Csingiling nevű tündére, valahogy úgy néz ki, mint ezek - Mutattam a saját kis tündéremre. - És a tündérporukkal képesek repülni.
- Kétlem, hogy ezeknek a tündéreknek egyáltalán bármire is jó lenne a "tündérporuk" - A srác elmosolyodott, vele együtt pedig én is.
- Figyelem figyelem, mindenki helyezze le a hattyúját a folyóra, amikor a hídon álló tanácstag megüti a korongot!
Erre a kérésre mindenki leguggolt a folyóhoz, és várták a jelet.
Félszemmel Sylvát néztem, aki pár másodperccel aztán, hogy mindenki a rajthoz guggolt, megütötte a korongot.
Szinte egyszerre indult útnak a több száz origami hattyú, amelyek mindegyikén egy-egy kis tündér ült, és hevesen integetett.
Miután felálltunk Hao átölelt a derekamnál fogva, odahajolt hozzám, és a fülembe súgta, hogy kívánjak valamit.
Hirtelen nem tudtam mit kívánhatnék. Annyi minden lett volna, de nem tudtam melyik a fontosabb.Azon kaptam magam, hogy hiszek az egész szerencse hattyú dologban, amitől megijedtem.
Végül is mindegy volt. Rá néztem Hao kezeire, majd vissza a hattyúkra. Még láttam az enyémet. Még mindig benne volt a kis tündér, és még mindig ugyanúgy vidáman integetett, mint mikor útjára engedtem.
Hao felé fordultam, lábujjhegyre emelkedve átkaroltam a fiú nyakát, majd lassan megcsókoltam. Ő átfogta a derekam újra, szorosabban, mint azelőtt. Igen, azt hiszem nem volt semmi olyan fontosabb, amit akkor kívánhattam volna.
Bár azért egy kérdés mégiscsak foglalkoztatott: Vajon ő mit kívánt?

48. fejezet: Ezer hattyú folyója

A  karnevál egyik részében észrevettem egy ismerős alakot, bár ha a feje nem látszódott volna, akkor valószínűleg egyszerűen csak nevetség tárgya lett volna számomra. Előtte pár méterre megtorpantam húzva magammal Haot is, aki nem értette mi ez a hirtelen helyhez kötöttségem.

- Az ott...

- Hm? - Ha követte a tekintetem irányát, majd mikor végre meglátta azt, amin megakadt a szemem, harsányan felnevetett.

- Ugye nem!

- Ez a karnevál egyre csak jobb és jobb lesz.

- Bunkó... - elengedtem Haot, és átvergődve a tömegen a hattyú ruhát viselő Sylva elé álltam.

- Akarom tudni?

A tanácstag mosolyogva rám nézett, majd köszönt. Nem tudom.. csak nekem volt nagyon furcsa, hogy hattyú jelmezben láttam?

-Nem tudom.. neked szóltak már, hogy egy hattyú jelmezben mászkálsz? – Igyekeztem a lehető leginkább részvétnyilvánítást mutatni, de úgy tűnt erre nincs szükség. Sylva szemmel láthatólag tudott a rajta lévő gúnyáról, és nem zavarta.

- Természetesen. Idén én vállalkoztam a kabala szerepére. Ez egy megtisztelő poszt
- EZ??? – Csattantam fel. Eközben Hao is megérkezett mellém. A srác láttán Sylva arca elsötétült, azért fogtam Haot, és eltoltam magam mellől.  – Nincs itt, nem láttad, látod? Elment.

- Mmmm…

- Mondom elment! – Néztem rá a srácra, aki csak jót nevetett a helyzeten.
- Tehát.. – Újra Sylvára összpontosítottam- Miért is van rajtad egy madár?
- Ez egy hattyú.

- Igen. Hattyú. Mi a francnak vagy te hattyúnak öltözve?

- Ez a karnevál hivatalos kabalaállata. Minden rendezvényen van egy tanácstag, aki beöltözik, és körbejárja a karnevált osztogatva a szerencsét. – Ezután a tanácstag a zsebéből kihúzott egy kis cetlit, és a kezembe adta. Mikor kinyitottam, egy kis írást találtam rajta, amit hangosan felolvastam.

- Legyen szerencsés, és boldog életed. Kösz… azt hiszem. –

- Igazán nincs mit. További jó szórakozást, és ne felejts el origami hattyút venni!

Ezzel a mondattal pedig a magas hattyú ment is tovább a karneválban, hogy osztogassa a szerencse céduláit

-Hattyú… Mi van?

- Hattyú. Az egész karnevál fénypontja az ezer hattyú vízre engedése.

- A japánoknál van valami ilyesmi, nem?

- Valami ehhez hasonló, igen. Itt annyi a változás, hogy mindenkinek szereznie kell előtte az erdőből egy tündér lelket, ami majd az origami hattyúba lesz. Minden tündér a szerencsét jelképezi, a hattyú az életet, a folyó pedig az utat, amit bejár az ember.  

- Ez hülyeség. Nem egy origami fogja meghatározni, hogy szerencsések leszünk-e.

- Légy egy kicsit nyitottabb, máskülönben valóban nem ér semmit az egész.

- Azt ne mond, hogy te hiszel ebben.

Hao megvonta a vállát.

-Nincs okom arra, hogy ne higgyek benne.

Legszívesebben a fejéhez vágtam volna, hogy ha annyira sokat segítene ez a hattyú eresztés dolog, akkor már rég sámánkirály lenne, de inkább magamban tartottam ezt a megjegyzést.

-Úgy tűnik, még a sámánok sem tudnak mit csinálni unalmukban.

- Tessék. – Hao megfogta a kezem, és beletett egy kis origami hattyút.

- Én nem fogok!

- Ez hagyomány. Tiszted.

- kiskoromban sem csináltam meg a hagyományokat, inkább csak táncoltam, a többit meg másokra hagytam.

- Ha eleresztettük a hattyúkat, ígérem neked: táncolni is fogunk.

- Én nem úgy…- Hao miközben a hattyúra hajtotta az ujjaimat, lassan oda hajolt hozzám, és az ajkaimra nyomott egy puszit.

- Mára hagyd el a nemleges válaszokat. Lassan unalmassá válnak. Ha mindenből ki maradnál, hidd el te magad bánnád a leginkább.

Nem mertem megszólalni, ahogy megmozdulni sem. Ezt végül is egy beleegyezésnek szántam. Ezt a srác is tudta, és elégedetten elmosolyodott. Menjünk, keressünk egy tündért. Már csak egy óránk van éjfélig. 

47. fejezet: Fesztivál a Patch-ban

- Ez olyan jó lesz! - harsogta Cassy, miközben a tükörben igazítgatta kontyba fogott haját. - Végre nem kell a viadalra gondolnunk. Amúgy mi is ez? - A lány egy pillanatra abba hagyta a haja igazítását, és felém fordította a fejé.
Én a másik tükörben próbáltam nem rosszul lenni a rózsaszín kimonóm látványától. A tükörben rá néztem Cassyre. Pár pillanatig haboztam.
- Nem tudom.
- De hát te mondtad hogy lesz
Bólintottam.
- Hao mondta. Valami ünnepség. -vállat vontam- Minden bajnokságon megrendezik. Van zene meg fellépések meg ilyesmi. Konkrétum szerintem nem is igazán van
- Nem baj! - örvendezett Cassy- Akkor is tökjó lesz! Te is várod.
- Hát.. - újra a tükörbe néztem. - Ahogy ezt a kimonót elnézem.. én tuti nem megyek így ki az utcára.
- Nem tudom mi bajod van. Szerintem aranyos. Megy a hajad színéhez.
- Uhm!!
- Hagyd már. - Próbált bevédeni nevetve Eve, miközben belépett a szobánkba. - Nem bírja, ha a haja színével jönnek, igaz? - Eve sokat tudóan rám nézett, én pedig elmosolyodtam. - Cassy nem úgy gondolta.
- Nem! Szóval nem kell rögtön bevédeni, oké?
- Tch. Ezer bocs.
Pár pillanatra el is ment a kedv az egész szobában, amit végül Rosalie robbanása tört meg.
- Mit pipergőcködtök már!?
- Mibajodvan? - Horkantam fel.
- Jó, Te nem. Akkor ők ketten.
- Ja, mert én biztos. - mondta Eve a szokásos lenéző stílusában.
- Nem érdekel, siessetek már!
- Várj! - Parancsoltam rá, mielőtt még kimehetett volna a szobából. Rosalie megtorpant, és felém fordult.- Minek sietsz?
- Tudod.. lehet hogy ti mind a pasijaitokkal mentek, de én a haverjaimmal. Tudod.. Matti, Marion, és a többi JÓ FEJ, más szóval akik messze nincsenek itt. És már  várnak, de addig nem engednek ki ezek a gyökerek amíg ti nem készültetek el, mondván hogy együtt indulunk el. Nem tudom Dante, voltak szar ötleteid, de az, hogy itt maradtunk ezekkel az anyámasszony katonáival, az a legrosszabb. Na nem baj. még a mi oldalunkon állsz, még nincs para.
Bólintottam, bár ez már messze nem így volt. Rosalie nem tudta, hogy kiléptem Hao csapatából, és  volt egy olyan érzésem, hogy ezt Hao sem fogta fel teljesen. Mindegy is volt. Mióta Yohékkal voltunk, azóta a határ a két fél között elmosódni látszott, nekem pedig kisebb gondom is nagyobb volt, semhogy ezzel a jó-rossz feloszlással foglalkozzak. Rá hagytam a dolgot.
Rosalie mosolyogva bólintott, még egyszer végignézett hármunkon, majd egy " Siessetek"-kel távozott a szobából.
- Ti nem fogjátok össze a hajatok? - érdeklődött Cassy, miután kész lett a sajátjával. Evevel egymásra néztünk. Úgy tűnt egyikünknek sem volt tervbe véve hogy felfogjuk a hajunkat.
Szinte egyszerre ráztuk meg a fejünket.
- De így annyira egyszerű.
- Bocs, hercegnőnek születni kell. - Válaszolt Eve. Láttam Cassy arcán a lassan kibontakozó sértődést, így gyorsan megfogtam a kezét és elindultam vele ki az aulába.
- Az utolsó zár!
Eve tökéletesen értette a célzást, ezért fogta magát, és miután kihúztam magammal Cassyt, bezárta az ajtót.
A fiúk, és a többi lány már tényleg csak ránk vártak. Cassy rögtön rohant Horohoro karjaiba, Eve meg mint aki kővé dermedt állt mellettem.
- Eve?
- Mindenki.. minket bámul. Én ezt nem csinálom. - Barátnőm fején látszott, hogy legszívesebben elsüllyedne szégyenében. Akaratlanul is elmosolyodtam. Én sem voltam az a lányos fajta, de Eve még nálam is rosszabb volt.
- Gyáva.
- Mi? - A lány arcán egy halvány kis sértődöttség jelent meg. Ennyire könnyű lett volna a dolgom.
- Igen hát tudod.. Végül is vissza mehetsz, senki nem fog megbántódni, ha visszaöltözöl.
- Még mit nem! Menjünk már! Vagy egész nap itt akarunk állni?
Eve fogta magát, átverekedte magát a népes társaságon, és már az utcán is volt. Lassan követte őket mindenki. Figyeltem, ahogy mindenki szinte párosan lép ki az ajtón, kivéve Rosalie, aki mint a tank taposott át Yohékon, csakhogy végre szabadulhasson tőlünk.
Sóhajtottam.
- Rosalienak nem igazán nyerte el a tetszését Yoh kis csapata.
Szokás szerint szívbajt kaptam Hao hangjától, de már voltam olyan edzett, hogy nem mutattam ki nyilvánosan.
- Rosalie egy külön világ. Mint az összes többi követőd.
Hao csak nevetett ezen, talán jobb is volt ez így.
- Gyere, nagy lesz a tömeg, ha nem indulunk el, semmit sem fogunk látni.
A srác megfogta a kezem, és az irányítása alatt elindultunk a karnevál szíve felé, a nagy színpadhoz.
Hamarosan beértük a többieket is. A sereghajtóék Yoh és Anna voltak, mögöttük Cassy és Horohoro, őket követték Jun és a védőszelleme, Chocolove Tamao mellett, és...
- Az most valami vicc? - Szólaltam meg automatikusan hangosan. Hao meglepetten rám nézett, majd arra az irányba fordította a fejét, amerre én néztem.
- Renékre gondolsz?
Bólintottam.
- Valamiről lemaradtam?
- Hm... A kis barátnődre úgy tűnik rátalált a szerelem. - Úgy tűnt Haot nagyon szórakoztatja a helyzet.
- Evet? Nem... Ő nem..
- Ahogy te sem, jól mondom?
-Én nem... - Vissza néztem Renékre és kicsit jobban visszagondoltam az előzményekre. Lehet, hogy nem is volt olyan kizárt a dolog?
- Többet tudsz, mint én?
- Jóval.
- És mióta?
- Hm?
- Mióta vannak együtt?
- Gyakorlatilag még nincsenek együtt. Mindketten elég makacsok. De a gondolataik elárulják őket.
- Ez nekem új. - Már indsultam is volna Evehez, hogy kifaggassam, de Hao visszahúzott.
- Hagyd őket.
- De...
- Hagyd, hogy előbb magába tisztázza az érzéseit, ha eljön az ideje elmondja neked is. Ha jól tudom mindent elmond neked.
Igaza volt, de mégis.. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy hagyom a dolgot, és keresek helyette valamit, ami eltereli a figyelmemet.
A karnevál idejére teljesen megváltozott a Patch. Minden fényárban úszott. Nem volt olyan hely, ahol ne lett volna egy nyitott étterem, vagy édességárus. Minden második bódé valamilyen játékot tartogatott, ahol kulcstartók, plüssállatok, ügyességi játékok voltak a főnyeremények. A hangszórókból kivételesen nem Goldva recsegő hangja, hanem folyton más- és másfajta zene szólt.
Egész úton több ezer és ezer embert láttunk jönni menni arcukon pedig mindnek ott volt az a lehervaszthatatlan mosoly, amit a viadalon olyan kevésszer látni. Hao is is velem együtt a bámészkodó szerepét vette fel. Úgy tűnt semmi különösebb dolog nem jár a fejében. Jó volt látni azt a mosolyt az arcán, amit valószínűleg nem a "sámán király leszek" gondolat csalt az arcára, hanem a hely hangulata.
Örültem, hogy ilyen felhőtlen kedvvel látom őt. Közelebb húzódtam hozzá, és átfontam karomat az övén. Ő meglepetten rám nézett, majd újra lemosolyodott...

46. fejezet: Siberius szavai

Már egy ideje sétáltunk Patch Village utcáin. Hao türelmesen várta egy ideig, hogy elkezdjem a mondandóm, de miután rájött, hogy ha rajtam múlik, nem fogok egy szót se szólni, így kezdeményezett.
- Úgy tudom, Liar volt az egyetlen démonod.
- Ez így van.
- A harcban mégsem őt használtad elsősorban. Valami mást.
- Sherlock hozzád képest kispályás.
- Dante!
- Még is mit vársz, mit mondjak?
- Elgondolkodtam azon az opción, hogy talán igazat mondasz. Mit használtál a harcban? - Életemben először nem tudtam mit hazudni rá. Eljött a világ legnagyobb félrevezetésének ideje: az igazságnak.
- Nem tudom.
Haora néztem félszemmel. A fiú szemmel láthatóan nem erre a válaszra számított. Valószínűleg azt várta, hogy valamivel kihúzom magam a témából. - Pontosabban.. - folytattam - Nem biztos, hogy tudom. Azt hiszem addig jó, amíg nem veszek a lehetséges okról tudomást. Nem tudom.
- Rébuszokban beszélsz.
Bólintottam.
- Tegnap éjjel Siberiussal volt egy érdekes beszélgetésem .. - A neve hallatán Haonak kikerekedtek a szemei. Igen, miután befejeztem a mondatot bennem is tudatosult, hogy egy eléggé szokatlan kijelentést tettem az imént. A félreértések elkerülése érdekében az egész történetet végigdaráltam. - Kijöttem este sétálni, és a város központjánál megálltam. Ott találkoztam Siberiussal. Meglepő módon tanácsokat adott nekem. Persze nem akartam őket elfogadni vagy ilyesmi, de azért mégis bennem maradtak. Azt mondta, hogy idézem "a pokol lánya vagy, az erőd is onnan ered". Azt hittem csak hülyéskedik. Valamit ivott vagy nem tudom. Aztán belevitte a beszélgetésbe anyámat. Ismeri valahonnan, ami borzasztóan idegesít. Az a fickó többet tud rólam, mint én magam, és ezzel az őrületbe kerget. A beszélgetés végén azt mondta, hogy "az én pici lányom". Aztán lazán eltűnt a nagy büdös semmiben. Nyomorult.. - Mély levegőt vettem, aztán folytattam. - Az arénában pedig... Nem tudom. Egyik percről a másikra elvesztettem a testem felett az irányítást. Az egész harc olyanná vált, mint egy film. Nem tudtam, mi fog történni, azt se tudtam én mit fogok csinálni. Nem voltam képest uralni a tetteimet. Jeannet majdnem megöltem.. Én csak... Én csak ki akartam egyenlíteni. Nem akartam megölni. Az utolsó percben sikerült visszanyernem az irányítást a testem felett, de akkor is volt bennem valami... Amiatt a valami miatt űztem a pokolba Samasht, amit így visszagondolva talán nem kellett volna. Jeanne idegesítő, és legszívesebben egy ketrecbe zárnám, de mégsem akartam ezt tenni vele... Te meg miért nézel így?!
Hao elmosolyodott.
- Egész életedben nem vallottál igazat. Legalábbis ennyit biztos nem, mint amennyit most
- Neked komolyan csak eddig jutott el az agyad?? Soha többé nem...!
- Soha nem találkoztál azelőtt Siberiussal? Említés sem tettek róla a szüleid?
- Mi? - Meglepetten pislogtam Haora. Furcsa kérdés volt.
- Gondolkozz.
- Nem.. Biztos hogy nem.. Én.. Nem tudom. Talán.. Ismerős volt a neve, de nem hinném.. Azt ne mond, hogy..
- Talán. Nem tudhatom. Nem ismerem a múltad, ahogy Siberiusét sem, de te magad is elgondolkodtál azon, hogy talán rokoni kapcsolatotok van.
- Mi?
- Az elmondottak szerint megfogadtad a tanácsát. Valamit felélesztettél magadban. Valamit, amiről te magad sem tudtál. És megemlítetted, hogy a lányának szólított. Megmaradt benned. Ha úgy gondolnád, hogy csak egy szótévesztés volt, vagy esetleg egy vicc, akkor egyszerűen elhagytad volna, mint információ.
- Ismertem apámat.
- Hm..
- Hao, ne idegesíts jobban, nem lehet az apám! Ő nem!...
- Nyugodj le. Csak kimondom, amire gondolsz. Valakinek ezt is kell, nem? - Hao elmosolyodott egy pillanatra. - Ezek szerint nincs szükséged a segítségemre.
- Mi?
- Ez meghaladja az ismereteimet. A pokollal kapcsolatban kissé hiányosak az információim.
Meglepődtem. Mióta ismertem Haot, sosem volt olyan, amire ne tudott volna valami információval teli magyarázatot adni, vagy épp tanácsot.
Az arckifejezésem láttán felnevetett, majd az ujjait az enyéim közé fonta. Szép lassan éreztem, ahogy a düh kezd elszállni belőlem, és megnyugszom.
- Fölöslegesen aggódsz, Dante.
- Könnyen beszélsz.
- Szeretnéd, hogy eltereljem a gondolataid? - Meglepetten a mosolygó fiúra néztem.
- Hm?
- Minden bajnokságnak egy napját arra áldozza a Patch, hogy ünnepeljenek a sámánok.
- Ünnepeljenek?
Hao bólintott.
- Ez egy egész napos program, bár meglátásom szerint inkább csak naplemente után indulnak be az események. Vásárok, előadások, zenészek, bemutatók. És éjfélkor tűzijáték  Arra gondoltam, remek kikapcsolódás lenne. Főleg neked. Mi a válaszod? - Hao mosolya még szélesebbre húzódott, amitől nekem is önkénytelenül kis mosoly jelent meg az arcomon. Rábólintottam.
- Rendben. A többiek is jönnek?
- Mmm... - A srác arcáról eltűnt a mosoly, fölnézett az égre, majd újra rám. - Nem egészen úgy terveztem, hogy ők is jönnének.
- Hé srácok! - Mindketten a hang irányába néztünk. Yoh a távolból integetett nekünk.
Gyorsan visszanéztem Haora.
- Hát.. a testvérednek tuti feltűnne, ha random eltűnnél. És Cassyéknek is gyanús lenne, hogy elkóboroltam.
- Legyen.
- Ó, te nagylelkű leendő király. Igazi megtiszteltetés  az ő számukra. - Mondtam viccelődve, majd elnevettem magam. Úgy tűnt, Hao nem vette magára, és inkább rám hagyta a viccelődésemet.
Miután odaértünk a többiekhez, velük együtt vissza mentünk a szállás helyre.
A nap további részében a társasjátékoké volt a főszerep. Cassyék az egyik ajándékboltban rátaláltak egy, a sámánoknak szóló kinevet a végén, és activity társas keverékre, amivel egész este el voltunk.