- Ez olyan jó lesz! - harsogta Cassy, miközben a tükörben igazítgatta kontyba fogott haját. - Végre nem kell a viadalra gondolnunk. Amúgy mi is ez? - A lány egy pillanatra abba hagyta a haja igazítását, és felém fordította a fejé.
Én a másik tükörben próbáltam nem rosszul lenni a rózsaszín kimonóm látványától. A tükörben rá néztem Cassyre. Pár pillanatig haboztam.
- Nem tudom.
- De hát te mondtad hogy lesz
Bólintottam.
- Hao mondta. Valami ünnepség. -vállat vontam- Minden bajnokságon megrendezik. Van zene meg fellépések meg ilyesmi. Konkrétum szerintem nem is igazán van
- Nem baj! - örvendezett Cassy- Akkor is tökjó lesz! Te is várod.
- Hát.. - újra a tükörbe néztem. - Ahogy ezt a kimonót elnézem.. én tuti nem megyek így ki az utcára.
- Nem tudom mi bajod van. Szerintem aranyos. Megy a hajad színéhez.
- Uhm!!
- Hagyd már. - Próbált bevédeni nevetve Eve, miközben belépett a szobánkba. - Nem bírja, ha a haja színével jönnek, igaz? - Eve sokat tudóan rám nézett, én pedig elmosolyodtam. - Cassy nem úgy gondolta.
- Nem! Szóval nem kell rögtön bevédeni, oké?
- Tch. Ezer bocs.
Pár pillanatra el is ment a kedv az egész szobában, amit végül Rosalie robbanása tört meg.
- Mit pipergőcködtök már!?
- Mibajodvan? - Horkantam fel.
- Jó, Te nem. Akkor ők ketten.
- Ja, mert én biztos. - mondta Eve a szokásos lenéző stílusában.
- Nem érdekel, siessetek már!
- Várj! - Parancsoltam rá, mielőtt még kimehetett volna a szobából. Rosalie megtorpant, és felém fordult.- Minek sietsz?
- Tudod.. lehet hogy ti mind a pasijaitokkal mentek, de én a haverjaimmal. Tudod.. Matti, Marion, és a többi JÓ FEJ, más szóval akik messze nincsenek itt. És már várnak, de addig nem engednek ki ezek a gyökerek amíg ti nem készültetek el, mondván hogy együtt indulunk el. Nem tudom Dante, voltak szar ötleteid, de az, hogy itt maradtunk ezekkel az anyámasszony katonáival, az a legrosszabb. Na nem baj. még a mi oldalunkon állsz, még nincs para.
Bólintottam, bár ez már messze nem így volt. Rosalie nem tudta, hogy kiléptem Hao csapatából, és volt egy olyan érzésem, hogy ezt Hao sem fogta fel teljesen. Mindegy is volt. Mióta Yohékkal voltunk, azóta a határ a két fél között elmosódni látszott, nekem pedig kisebb gondom is nagyobb volt, semhogy ezzel a jó-rossz feloszlással foglalkozzak. Rá hagytam a dolgot.
Rosalie mosolyogva bólintott, még egyszer végignézett hármunkon, majd egy " Siessetek"-kel távozott a szobából.
- Ti nem fogjátok össze a hajatok? - érdeklődött Cassy, miután kész lett a sajátjával. Evevel egymásra néztünk. Úgy tűnt egyikünknek sem volt tervbe véve hogy felfogjuk a hajunkat.
Szinte egyszerre ráztuk meg a fejünket.
- De így annyira egyszerű.
- Bocs, hercegnőnek születni kell. - Válaszolt Eve. Láttam Cassy arcán a lassan kibontakozó sértődést, így gyorsan megfogtam a kezét és elindultam vele ki az aulába.
- Az utolsó zár!
Eve tökéletesen értette a célzást, ezért fogta magát, és miután kihúztam magammal Cassyt, bezárta az ajtót.
A fiúk, és a többi lány már tényleg csak ránk vártak. Cassy rögtön rohant Horohoro karjaiba, Eve meg mint aki kővé dermedt állt mellettem.
- Eve?
- Mindenki.. minket bámul. Én ezt nem csinálom. - Barátnőm fején látszott, hogy legszívesebben elsüllyedne szégyenében. Akaratlanul is elmosolyodtam. Én sem voltam az a lányos fajta, de Eve még nálam is rosszabb volt.
- Gyáva.
- Mi? - A lány arcán egy halvány kis sértődöttség jelent meg. Ennyire könnyű lett volna a dolgom.
- Igen hát tudod.. Végül is vissza mehetsz, senki nem fog megbántódni, ha visszaöltözöl.
- Még mit nem! Menjünk már! Vagy egész nap itt akarunk állni?
Eve fogta magát, átverekedte magát a népes társaságon, és már az utcán is volt. Lassan követte őket mindenki. Figyeltem, ahogy mindenki szinte párosan lép ki az ajtón, kivéve Rosalie, aki mint a tank taposott át Yohékon, csakhogy végre szabadulhasson tőlünk.
Sóhajtottam.
- Rosalienak nem igazán nyerte el a tetszését Yoh kis csapata.
Szokás szerint szívbajt kaptam Hao hangjától, de már voltam olyan edzett, hogy nem mutattam ki nyilvánosan.
- Rosalie egy külön világ. Mint az összes többi követőd.
Hao csak nevetett ezen, talán jobb is volt ez így.
- Gyere, nagy lesz a tömeg, ha nem indulunk el, semmit sem fogunk látni.
A srác megfogta a kezem, és az irányítása alatt elindultunk a karnevál szíve felé, a nagy színpadhoz.
Hamarosan beértük a többieket is. A sereghajtóék Yoh és Anna voltak, mögöttük Cassy és Horohoro, őket követték Jun és a védőszelleme, Chocolove Tamao mellett, és...
- Az most valami vicc? - Szólaltam meg automatikusan hangosan. Hao meglepetten rám nézett, majd arra az irányba fordította a fejét, amerre én néztem.
- Renékre gondolsz?
Bólintottam.
- Valamiről lemaradtam?
- Hm... A kis barátnődre úgy tűnik rátalált a szerelem. - Úgy tűnt Haot nagyon szórakoztatja a helyzet.
- Evet? Nem... Ő nem..
- Ahogy te sem, jól mondom?
-Én nem... - Vissza néztem Renékre és kicsit jobban visszagondoltam az előzményekre. Lehet, hogy nem is volt olyan kizárt a dolog?
- Többet tudsz, mint én?
- Jóval.
- És mióta?
- Hm?
- Mióta vannak együtt?
- Gyakorlatilag még nincsenek együtt. Mindketten elég makacsok. De a gondolataik elárulják őket.
- Ez nekem új. - Már indsultam is volna Evehez, hogy kifaggassam, de Hao visszahúzott.
- Hagyd őket.
- De...
- Hagyd, hogy előbb magába tisztázza az érzéseit, ha eljön az ideje elmondja neked is. Ha jól tudom mindent elmond neked.
Igaza volt, de mégis.. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy hagyom a dolgot, és keresek helyette valamit, ami eltereli a figyelmemet.
A karnevál idejére teljesen megváltozott a Patch. Minden fényárban úszott. Nem volt olyan hely, ahol ne lett volna egy nyitott étterem, vagy édességárus. Minden második bódé valamilyen játékot tartogatott, ahol kulcstartók, plüssállatok, ügyességi játékok voltak a főnyeremények. A hangszórókból kivételesen nem Goldva recsegő hangja, hanem folyton más- és másfajta zene szólt.
Egész úton több ezer és ezer embert láttunk jönni menni arcukon pedig mindnek ott volt az a lehervaszthatatlan mosoly, amit a viadalon olyan kevésszer látni. Hao is is velem együtt a bámészkodó szerepét vette fel. Úgy tűnt semmi különösebb dolog nem jár a fejében. Jó volt látni azt a mosolyt az arcán, amit valószínűleg nem a "sámán király leszek" gondolat csalt az arcára, hanem a hely hangulata.
Örültem, hogy ilyen felhőtlen kedvvel látom őt. Közelebb húzódtam hozzá, és átfontam karomat az övén. Ő meglepetten rám nézett, majd újra lemosolyodott...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése