50. fejezet: Csak diszkréten

- Sikítva riadtam fel rémálmomból. Ahogy felültem az ágyamban, arra lettem figyelmes, hogy a pulzusom az egekben volt, csurom víz voltam, és a testem szinte lángolt. Annyira valóságos álom volt, minden kis részletre emlékeztem. A szívem szúrt, nem kaptam rendesen levegőt. Körbenéztem a szobában. Szerencsére már csak én voltam ott, Cassy és Rosalie valószínűleg már órákkal azelőtt fölkeltek. Nem is bántam, nem akartam, hogy olyan állapotban lássanak. Miután összeszedtem magam, és kicsit lehiggadtam, lementem az előtérbe. Mint mindig, most is mindenki köszöntött a maga módján. Általában mindig normálisan, az illetőhöz méltóan viszonoztam a köszönést, akkor viszont egy dolog járt a fejemben.

- Hao?

- Őőő. Azt mondta dolga van, és elment. - Válaszolta Yoh egy kis hatásszünet után.

- Mikor ment el? Nem mondta, hogy hova?
- Tuti megint a sámán királyos terveit fontolgatja. - Próbált gúnyolódni Horohoro. 

- A helyedben mélyen hallgatnék hóember! - üvöltöttem rá, és mire észbe kaptam, addigra Liar már a kaszáját szorította az abban a pillanatban kedvét vesztet, és falfehérré vált srác nyakához. Gyorsan visszahívtam a démont, és inkább visszavettem a hangnememből.

- Valami baj van? - Kérdezte Yoh aggódva. Én a lehető legunottabb fejemet elővéve válaszoltam.

- Nem, csak... Irritál, mikor fogja magát, és elmegy világot látni. Olyankor általában játssza a nagymenőt, és rontja az így is romokban lévő hírnevét. Ismered a bátyád, egy valódi idióta, nem képes nyugton maradni. 

A srác elvetette magát. Tudván, hogy tisztáztam a hírtelen kirohanásom, elköszöntem, és kimentem Patch Village főterére. Igyekeztem nem gondolni az álmomra, de minél inkább el akartam róla terelni a gondolataim, annál inkább felidéződött bennem. El akartam hinni, hogy csak egy rossz álom volt, de úgy éreztem, annál jóval többről volt szó. 

- Látomás?... - Kezdtem bele hangosan a gondolkodásba.

- Mit láttál? Hm? - A hang hallatán üvöltve fordultam meg félig harcállásban. Eve arcára volt írva, hogy nem tartott akkor teljesen komplettnek.

- Én.. Én.. Mi a franc!?

- Mi a franc bajod van!? Csak megkérdeztem!
- Mióta vagy te itt! A francba Eve, nem tudsz…

- Kopogni?

Igen, pont arra a szóra gondoltam, de ezt mégsem vallhattam be. Ennyire hülye még én sem lehettem.

- Azt akartam mondani, hogy nem tudsz előbb simán szólni, de kinek mi.

Eve felnevetett. Végignéztem a lányon, és gondolkodóba estem.

- Eve..

- Hm?

- Van valami.. valami… Levágattad a hajad?

- Kiengedtem!

- Úgy nézel ki, mint egy lány!

Láttam, ahogy Eve arca teljesen elvörösödik, én pedig akaratlanul is vigyorogni kezdtem.

- Basszus…

- Még is mi a franc bajod van vele!....

- Mi… Mégis minek kellett kiengedned. Egyenesen ijesztő vagy. – Persze ez nem teljesen volt így. Ami azt illette, sokkal szebb volt így, tényleg nőiesebben nézett ki.

- Paraszt vagy, mondták már?

- Komolyan Eve, minek kellett ki… - És ekkor eszembe jutott az, amit Hao mondott a fesztiválon. Hírtelen eltűnt a vigyor az arcomról, és éreztem, ahogy a szemeim rángatózni kezdenek.

- Rohamod van, vagy mi?

- Ugye nem.. Kérlek mond hogy…

- mi? Mi van?
„ Hagyd, hogy magukban tisztázzák az érzéseinket.”
- Tisztázd a rohadt érzéseidet! Ugye nem!
Eve arcára kiült az értetlenség, és a halvány rémültség. Így vissza gondolva elég idegbeteg fejem lehetett, de ez akkor még nem igazán tűnt fel nekem.  Nem mertem nyíltan megkérdezni, hogy mi van közte és Ren között, de ettől függetlenül borzasztóan hallani akartam a „Nincs köztünk semmi, egy idióta” választ.

- Dante neked teljesen elment az eszed, kezdesz megijeszteni.

Gyorsan terelni akartam, így ki mondtam az eső szót, ami eszembe jutott.

- Ittam.

- He?

- Ittam… És.. még kómás vagyok. – Kényelmetlenül elnevettem magam. – Én… asszem most megyek.

- Várj, hogy értetted, hogy…

- Medve! – Mutattam üvöltve jobbra. Eve a karom irányába nézett, én pedig kihasználva a figyelmetlenségét, elrohantam, és meg sem álltam  amíg a lábam bírta.