- Ichigo, Laureen, foglaljátok le azt kettőt, Dante az enyém! - Adta ki a parancsot Eve, amit kérdés nélkül végre is hajtott a két társa. Laureen még egy utolsó pillantást vetett hugára, majd a szellemével Overosult alkotva nekitámadt Rosalienak.
- Ira, Overosul! - üvöltötte el magát Eve, mire a kezében egy kettős láncos penge jelent meg, és mire észbe kaptam, az egyik vége már felém repült.
- Liar, Oversoul, reaper wings!- Éppen hogy megtudtam magamat védeni a szárnnyal, amivé Liart alakítottam, de ezután a támadások folyamatossága miatt csak védekezni voltam képes.
- Gyengébb vagy, mint hittem. A híred megelőz, azt hittem legalább picit megizzadok, de ez így nem fog sokáig tartani. - Mondta nevetve Eve, miközben a levegőbe ugrott, és egy utolsó, közvetlen támadásra készült. - Ira, óriás Oversoul! - A fegyvere összecsuklott, és vagy hatszor akkora lett, mint volt. Elegem lett belőle, véget vetettem a bemelegítésnek.
- Kicsit gyors lenne, nem? Liar! - A paranccsal végezni sem tudtam. Védőszellemem mintha kitalálta volna a gondolataim, félig emberi alakjába bújt, a lehető legnagyobb formájába, és egy egyszerű mozdulattal a földre csapta Evet. Ezt követően kinyújtottam a jobb karomat, és egy kasza formájába megjelent benne.
- Bocsánat, a habozás nem az én stílusom, csak fáradt vagyok. De ígérem, ez többé nem fordul elő. - A porfelhő miatt nem láttam semmit, ezért elkezdtem felé indulni. Hiba volt.
Hirtelen egy hatalmas kéz ragadott torkon, és emelt fel a talajtól több tíz méterre. A kéz Eve hátából állt ki. Mikor a lány rám nézett, a hideg futott végig a hátamon. A karján kígyók kúsztak fel lassan, de folyamatosan, szemei pedig vérvörösre változtak.
- Jól lógsz? Hogy mondod? Hogy nem kapsz levegőt? - Ekkor a szorítás erősebbé vált. - Milyen kellemetlen lehet, nem? Na, Ira? Mit gondolsz? Gyors halála legyen? - Ekkor Liar ismét feloldotta az Oversoult, és egy, eddig számomra ismeretlen formában jelent meg. Az egész teste feketévé vált, az egyik feje mellett megjelent még egy, amelynek elfajzott kutya ábrázata volt, hátából egy tépett, a reaper wings Overosulomhoz hasonló szárny magaslott az ég felé.
- Ez meg... - néztünk mindketten lélegzetvisszafojtva Liarra. A démon megfogta Eve harmadik karját és azzal együtt fölemelte, majd a földhöz csapta kétszer a lányt.
- Liar! - üvöltöttem rá a démonra, aki nem figyelt rám.
Eve harmadik karja eltűnt, én pedig értetlenül álltam a helyzet előtt.
- Eve?....
- Pusztulj! - üvöltötte teljes erejéből. Miközben felállt, egy hatalmas csápot szúrt át Liaron, majd rám nézett azzal a gyilkos tekintettel, ami örökre az agyamba vésődött. A földön ülve, két kezemmel támasztva magamat néztem az egyre felém közeledő lányt, aki már minden volt, csak nem ember.
- Dante! - Üvöltötte a nevemet Cassy, majd hallottam, ahogy felém veszi az irányt.
- Cassy, ne!
- Takarodj! - üvöltötte Cassynek Eve egy, a világunktól idegen hangon. A lány háta mögött láttam az ájultan fekvő ellenségét. Ennyi idő alatt legyőzte volna? Úgy tűnt, Cassy tényleg erős. Ezt persze soha nem mutathatta meg. Minden sámánharc gyorsan, és egyhangúan ért véget. Liarral egy csapással mindig minden csapatot a padlóra küldött, és ölt meg - bár az az én egyéni döntésem volt.
- Nem! Amo, óriás Oversoul!
- Ez a mi harcunk! Jól mondom, "Dante"? - Eve újra mosolyra húzta ajkait. Ekkor körülöttünk hatalmas feketeség terjedt szét. A társaim, csak úgy mint az övéi is, és az aréna is, mind eltűntek. Ezután a sötét lassan oszlani kezdett, szemet szúró fényességet láttam...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése