24. fejezet: Egy árny a múltból

- Nézd, póló!
- Már hármat vettél!
- Ezek emlékek Dante. Tudod, mi nem leszünk itt a legközelebbi viadalon!

Vállat vontam.

- Nyomtatsz valamit otthon.

- Á.. - legyintett Cassy. - Mit értesz te a.. HÉ, NÉZD KULCSTARTÓK! - Rángatott magával különösen jókedvű társam. Aznap úgy tűnt, hogy mindenkinek egész jó kedve van. Anna hamar megtalálta a hangot Rosalieval, ami számomra kifejezetten meglepő volt, Tamao egy listával rohangált üzletből üzletbe, Pirika pedig Cassyt nyúzta testvére miatt. Azt hiszem, csak én voltam magamra hagyva, de nem bántam. Az előzőnapi történtek, és a bennem lappangó halál gondolata tökéletesen elvették tőlem azt a lehetőséget, hogy akár csak egy mosolyt is eresszek bárkire. De nem bántam. Cassy és Rosalie boldogok voltak, nekem pedig már úgy is mindegy volt.

- Szerinted ez tetszene Horohoronak? - Kérdezte Cassy Pirikától, aki mosolyogva bólogatott.

- Szerintem mindennek örül, amit te adsz neki. Kérlek, ne törd össze a szívét.

- Nem fogom, szeretem őt. - mosolygott a lányra Cassy. 

- Dante! Te nem veszel semmit?
- Nem. 

- Miért vagy ilyen? Rossz rád nézni.

- Hm... 

- Azt nem csodálom. Biztosan Hao miatt, az a srác el tudja rontani az ember kedvét.

- Semmi köze hozzá. - Hazudtam. - Csak fáradt vagyok. 

Hallottam, ahogy Cassy gondolatban kérdezi, hogy menjünk-e inkább haza, de én csak megráztam a fejemet.

Tereltem a szót.

- Egy turmix?
- Igen!
- És ti? - Néztem a kulcstartókat nézegető Annára és Rosaliera.

- Jó ötlet. - Válaszolt halvány mosollyal az arcán Anna.

- Valami alkoholosat. Tényleg, este rúgjunk be! Na? Na? Ki van benne? 

"Reménytelen..." gondoltam magamban mosolyogva, majd miután fizettek, kimentünk az üzletből. 

Miközben mentünk a tér felé, és nézelődtem, megakadt a szemem egy pillanatra a mellettünk elmenő csapat egyik tagján. A fekete hajú lány is ugyanabban a pillanatban nézett rám, mint én rá, és mikor összeakadt a tekintetünk, ő ott helyben megdermedt. Számomra is ismerős volt ugyan, de mivel nem tudtam behatárolni pontosan, hogy ki is ő, így mentem tovább.

- Már arra sem méltatsz, hogy megállj, vagy épp köszönj? - Meglepetten megálltam, majd a lány felé fordultam. Alaposan szemügyre vettem többször is, de egyszerűen nem akart beugrani, hogy ki is ő, így egyszerű feleletet adtam.

- Ismerlek? 

- Ez valami vicc, vagy ennyire meghülyültél hét év alatt?
A szemei tágra nyíltak. 

- Dante, ez ki? - Kérdezte Cassy a hátam mögül mellém osonva.

A fekete hajú lány meglepetten Cassyre nézett.

- Dante?

- Az vagyok, Bár mikor mi, embertől függ. De te...

A lány arca elsötétült. Mikor belenéztem a gondolataiba, mindent megértettem. A lábaim megremegtek, elfogott a hányinger, és kezdtem magam úgy érezni, mint egy kiszolgáltatott vad, aki szemben áll a vadásszal.

- Milyen nevetséges, még a neved sem mered felvállalni.

- Eve... - nyögtem ki, miközben próbáltam visszatartani a rosszullétem.

- Bravo, tíz perc elteltével csak eszedbe jutott. 

- Mit keresel te itt? 

- Ki ez? - Kérdezte Rosalie.

- Ő... 

-  A nevem Eve Midnight, én vagyok "Dante" - a nevemet olyan gúnnyal mondta ki, mintha csak egy paródia lényegét mondaná - Egykori barátja, mostani halála. 

- Én nagypofájúnak foglak hívni. - Jelentette ki Rosalie hűvösen.

- És te ki volnál? "Dante" kis patkánya? 

- Vicces vagy... Khan, Oversoul! - Rosalie kezében egy hatalmas kard jelent meg, de amint elindult a lány felé, én a kezemmel megállítottam.

- Mit akarsz, Eve?

- Téged. Helyesbítek: a holtestedet látni.

- Hogy te milyen ellenszenves vagy! - Mondta Cassy, majd kinyújtotta a lányra a nyelvét.

- És te vagy a kabala állat. Nyilván, ilyen kevés Furyokuval nem lehetsz más.

- Kevés.. Mi?
Én is meglepődtem a kijelentésén, és valószínűleg ez látszott is rajtam, mert Eve folytatta:

- Miért vagy így meglepődve? Azt hiszed, csak te vagy képes látni az ember Furyoku szintjét? Milyen naiv. 

- Menjünk... - Mondtam halkan, majd többiekkel az oldalamon elmentünk a lány, és társai mellett. Hallottam, ahogy a társai tanakodnak azon, mi is volt ez az egész, de Eve gondolatai előtt mintha egy fal alakult volna ki. 

- Hamarosan újra találkozunk, te nyomorult áruló. - Ezzel pedig megragadva az utolsó szó jogát, ők is továbbálltak. 

Nemsokkal ezután a kávézóban megszólalt az Oraculum harangunk. 

- Cassy..

- Nézem... A pokol virága csapat. - A lány elnevette magát.

- De béna.

- Nektek mi is a nevetek? - Kérdezte Anna.

- Az ördög hármasa. - Válaszoltam két korty között.

- Sokkal jobb. - Ironizált.

Nem foglalkozva a lánnyal Cassy felé fordultam.

- Mikor lesz a meccs?

- Holnap délben. 

- Nyugodjanak békében. - mondtam halkan.

- Remélem nem valami ijesztő szörnyekkel felfegyverkezett banda lesz, az utolsó meccsünkön nagyon rondák voltak - panaszkodott Cassy.

- Nem mindegy? - válaszolt Rosalie. - Mindenkit leverünk! 

- Persze.persze, amíg az én srácaimmal nem kerültök szembe. - Válaszolt Anna. Ez volt az a pont, ahol Rosalie és Anna barátsága véget ért.

A nap hátralevő részében a csapattársaim fűtve voltak az izgatottságtól. Este a fiúknak ez volt az első elmesélni valójuk, aztán Cassy pár percre megszakította a témát azzal, hogy odaadta Horohoronak az ajándékát, majd folytatták a csata témáját, végül az éjszaka azzal telt el, hogy mindenki elmesélte a számára legemlékezetesebb csatáját és azt, hogy hogyan is képzeli el a következőt. Én hamar lefeküdtem. Hao nem szólt hozzám, és nekem sem volt túl sok mondanivalóm neki. A harc témája pedig nem foglalkoztatott, hisz tudtam, esélye sincsen egyetlen ellenfelünknek sem, így jobbnak láttam, ha inkább nyugovóra térek. Azzal a reménnyel nyomott el az álom, hogy talán holnapra minden rosszat elfelejtek, és normális lelki állapotomban tölthetem el életem utolsó egy hetét.