- Túléltük, túléltük! - Ölelt meg Cassy sikítva, közben majdnem feldöntött a nagy lendületében. - Túléltük!
- Ne erősködjünk! Hé! - Ekkor a lány elengedett és szomorúan rám nézett.
- Sajnálom Liart.
Nagyokat pislogtam.
- Miért?
- Hát őt adtad oda Doloremnek. Hallottuk.
Elnevettem magam.
- Dolorem a közelébe nem mehet Liarnak.
- Mi?
A démon megjelent a hátam mögött elégedetten mosolyogva.
- Liar velem van összeköttetésben. Amíg van test, amihez kötődik, addig az alvilágnak esélye sincs hozzáérni. Dolorem csak annyit tudott, hogy velem van, de azt nem, hogy a testem be is fogadta őt, és lakhelyül szolgál neki.
- Akkor ezért támadt ránk! - hördült fel Horohoro.
- Nem. Azért támadt ránk, mert neki nem volt érdeke abban, hogy elengedjen titeket is, és a szellemeket is. Nem szegi meg soha a szavát, viszont a kéréseket kiforgatja, én pedig ezt elfelejtettem. Sajnálom. - Kényelmetlenül elnevettem magam. - Többé nem fordul elő.
- Még jó hogy! Én tuti be nem teszem oda többé a lábam, az a hely valami szörnyű!
Nagyot nyeltem, de csak mosolyogtam.
- Ugyan... Az "Igazi gonosszal" ti nem találkoztatok.
- Ha már gonoszról van szó... - Kezdett bele Ren, miközben Haot nézte. Mindannyian automatikusan ugyanabba az irányba fordítottuk a fejünket. Mire észbe kaptam a szobában két csapat alakult ki. Yoh, Horohoro, Ren, Ryu, Anna, Manta, Chocolove és Faust a szoba egyik végében, Rosalie, Cassy, Hao és én pedig a másikban.
- Na, most mi van, csoportosztás? - kérdezte Rosalie értetlenkedve.
- Ti az ellenségeink vagytok, ezen még a túlvilág sem változtatott.
- Nem mindegyikük haver... - Próbálta védeni Horohoro Cassyt.
- Az ő oldalán áll még a barátnőd is, ez tény.
- De ő...
- Hé, ez nem igaz! Én Dante oldalán állok! - Cassy tett egy lépést feléjük.
- Cass'...
- Nem! Én nem akarom, hogy egy kalap alá vegyenek Hao agyatlan követőivel! És azt sem akarom, hogy téged, és Rosaliet közéjük vegyenek.
- Én bírom a társaságot. - mondta nevetve Rosalie. - Skacok, gáz amit csináltok. Nem ártottunk nektek. És nem azért jöttünk, hogy balhé legyen.
- Srácok, én... - próbált magyarázatot kipréselni magából Yoh, de Ren szokásához híven megelőzte.
- Persze hogy nem. Azért vagytok itt, mert Yoh még mindig naiv, és azt hiszi, hogy Hao megjavult.
- Szó sincs efféléről, Ren. - Szólalt meg hirtelen Hao, aki a falnak dőlve, keresztbe rakott lábakkal, elégedett mosollyal figyelte a történéseket. - Ígéretet tettem fivéremnek, amihez tartom magam, hát eddig sem hagytátok eljutni a magyarázatban?
- Ígéret? - kérdezett vissza Horohoro, akihez eközben valamilyen csoda folytán Cassy odavarázsolódott, és a srác karjaiban elbújt.
- Iiigen - válaszolt Yoh, amire mindenki rá figyelt.
- Yoh! - förmedtem rá a srácra, aki nem csinált mást, csak kellemetlenül nevetett.
- El akartam mondani tudjátok csak..
- Csak mi?
- Őszintén szólva nem igazán hagytátok, hogy bármit is mondjak. Úgy értem, odáig el tudtam jutni, hogy Hao szabadon van. Az alku pedig az volt, hogy a szabadságáért cserébe többé nem bántja az embereket.
Egy pillanatra Haora tekintettem. A fiú ugyanabban a pózban volt, csak épp az arca sötétedett el. Ekkor gondoltam, bár hallanám mit gondol, de ő volt a én megfejthetetlen rejtélyem. Az alkuban nekem valami sántított, de egyszerűen nem tudtam rájönni, hogy mi. Hao lemondott volna mindenről? Nem értettem az egészet. Így mi értelme lenne élnie? Semmi logikát nem véltem benne felfedezni.
- És te elhitted neki?
- Hao mester nem hazudik. - Védte Rosalie.
Igen, ő volt köztünk az egyetlen olyan követője Honak, aki valójában vakon rábízta magát a srácra, és ténylegesen elismerte, hogy az ő tanait követi, és az ő világnézete az igaz.
Nekem ez sosem sikerült. Nem tudtam vakon hinni minden szavának, nem tudtam megállni, hogy ne mondjam el a véleményem, és nem tudtam sosem a követői közé sorolni magam ilyen szinten.
- Én sem hiszem, hogy hazudott.
Úgy tűnt, hogy bár a gyanakvás megmaradt, a kedélyek csillapodtak, a harc veszélye elmúlik. Cassyre néztem, aki azon törte a fejét, hogy mivel terelhetné el a többiek figyelmét. Aztán hirtelen megszólalt.
- Mi lenne, ha csinálnánk egy csajos napot, a fiúk meg egy pasis napot? Végül is .. Szerintem tök jól kijöhetnénk egymással, nem? Dante? - Cassy mosolyogva, biztatást remélve rám nézett.
Be kell vallanom, tetszett az ötlet. Úgy tűnt, Yoh bevédi testvérét, ha kell, és mivel kényelmesebb volt a környezetükben lenni, mint ide-oda vándorolni, így egészen bizonyos volt, hogy velük maradunk, akkor viszont nem árt, ha összeszokunk. A fiú-lány párosokkal már nem voltak nagyobb gondok, bár nem igazán kedveltem senkit, de a legnagyobb bajom is csak az idegbeteg Rennel, és a Cassyre teljesen ráakaszkodott Horohoroval volt, amitől eltekinthettem, viszont Anna, Tamara, és Pirika nem igazán szívleltek minket és hogy őszinte legyek, nem volt különb az én véleményem sem róluk. Másrészről viszont nem adtam nekik esélyt, hisz nem vallott rám, ráadásul a gondolataikban rendszerint a halálunkat kívánták, de annyi minden történt velem abban a kis időben, annyi mindenben változott a hozzáállásom, hogy úgy éreztem, talán egyszer nem halok bele a próbálkozásba.
- Amíg nem a cipők a téma, addig benne vagyok. - Ezután Cassy Rosaliera nézett, aki éppen vérre menő farkasszemet nézett Rennel.
- Rosalie? - kérdezte Cassy a lánytól, aki oda se bagózott társa szavaira.
- Hé, Rose...
- ROSE!!!! - üvöltöttem el magam, amire kizökkent a szempárbajból és hevesen pislogni kezdett.
- Mivan?
- Holnap lánykörnyezetbe leszel.
- Az mit jelent?
- Megyünk shoppingolni, rucikat nézni, pletykálni a színészekről, és elmeséljük egymásnak, hogy a harc során mennyire törtek le a körmeink.
Nem is kellett olvasnom a lány gondolatait. Rosalie arcára minden rá volt írva. Elkezdtem nevetni, aztán megnyugtattam, hogy valószínűleg csak mászkálunk a városban, és nem több.
Miután a fiúk is bár vonakodva, de beleegyeztek, illetve Anna is egy morgás kíséretében belement, mindannyian szétoszlottunk. Cassy Horohoroval tartott, Rosalie a srácokkal indult el ökörködni, én pedig egyhelyben álltam, és néztem, ahogy a szoba kiürül.
Egyszer csak Hao mellém sétált.
- Nem megyünk el egyet sétálni?
Meglepődve pislogtam.
- Minek?
- Hm...
Tudtam, hülye kérdés, de nem voltam formában.
- Rendben.
A srác elégedett mosollyal az arcán a kezét nyújtotta, amit megfogtam, és elindultunk a közeli erődhöz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése