- Győztünk! - örvendezett Cassy és Rosalie.
A csapat szokásához híven most is ünnepelte a győzelmet, ám én még erőltetni sem voltam képes a boldogságot.
- Minden oké? - Kérdezte Yoh két koccintás között. Én bájvigyorral a képemen biccentettem egyet, majd belekortyoltam a teámba.
- Ez annyira király. Pedig tökre nem voltunk toppon, igaz Dante?
- Hm?
- Föld hívja Dantét, itt vagy?
- Figyelek.
- Látom. - Rosalie úgy tűnt picit elvesztette az életkedvét, ezért leült karba tett kézzel elém, és nem csinált mást, csak bámult. Én a szokásos fapofával felvettem a farkarszemezést, közben folyamatosan ittam a teámat, aminek már lassan olyan íze volt, mint a romlott olajnak. Bárki bármit mond, a Patch caffeeban minden jó volt, a teát kivéve.
A tizedik percben meguntam.
- Akarsz is valamit tán vagy mi? Szar belátni, de már nem hallom a gondolataid, szóval nem tudom kihúzni a kisujjamból, hogy mit akarsz.
- Akartam kérdezni...
- Már rosszul kezdődik.
- Mi volt az az arénában?
- Hm?
- Az a nagy kutya.. meg a repedések, meg az a fura viselkedésed.
Vállat vontam.
- Ne igyál teát.
- Mi?
- Ne igyál teát.
- Ez hogy...
- Szerintem valamit elcsesztek.
- Mi? Ne tereld...
- Rose. Tégy meg nekem valamit.
- Mi?
- Hozz egy turmixot. Ha akarsz, hozz magadnak is.
- Én is kérek! - Csattant fel Cassy a háttérben. Rosalieval mind a ketten ránéztünk.
- Akkor hármat.
- Nem vagyok csicska.
- Nem is mondtam. Megkértelek rá. Te könnyebben kimászol, mint én. Cassy meg el van foglalva.
- De a kér...
- Én csokisat kérek!
- Én is! - csattantam fel tökéletesen színlelt boldogsággal.
Végül Rosalie beadta a derekát, és elballagott leadni a rendelést.
- Szóval hogy is volt ez feltáruló pokol dolog?
Hao úgy került mellém, hogy észre se vettem, ezáltal a hangjától majd' kiugrottam a bőrömből.
- Mi van? - csattantam fel.
Még nagyobb sokként ért, hogy mikor felé fordultam, nem volt több az arcunk közt két centinél. Hao nagy mosollyal az arcán figyelte a reakciómat. Valószínűleg borzasztóan mulatságosnak találta.
- A szívbajt hozod rám! - Gyorsan arrébb húzódtam vagy fél métert, aminek hatására a mellettem ülők sorban kerültek egyre kijjebb, Manta pedig mint a pad legszélén ülő, a földre huppant.
- Hm..
- Uhm..
- Szóval?
- Szóval mi?
- Nehezebb elterelni a figyelmem, mint Rosalienak. Mi történt lent az arénában veled?
Körbenéztem. Szerencsére mindenki el volt, és zajongott, Mantát is felsegítették.
- Mi lett volna? - Vállat vontam. - Nyertünk. Kiegyenlítettem. - Elkezdtem megint inni azt a bűn rossz teát.
- Nem erre gondoltam. - Hao megfogta a kezemet, amivel a bögrét tartottam, és az asztalhoz szorította.
- Ittam!
- Nem hallom a gondolataid. Kénytelen vagy elmondani.
- Nem tartozik rád.. - Hao nem válaszolt, de a tekintetéből mindent ki tudtam venni. Ránéztem a kezére, ami még mindig a karomat szorította.
- De nem itt. Még csak az hiányozna, hogy ez legyen az új téma.
Mindketten kiszabadítottuk magunkat a többiek köréből, és a lehető legfeltünőmentesebben elmentünk a kávézóból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése