- Dante, Dante! - Kiabálta Cassy teljes hangerejével a nevemet. Nagy nehezen felültem, de azzal a lendülettel sikítozó csapattársam a nyakamba ugrott, és újra a párnára zuhantam.
- Cass... - A hangom sokkal erőtlenebb volt, mint amelyeknek szántam, így újból neki futottam. - CASS!! - Végre sikerült egy pillanatra megijesztenem a lányt, aminek a hatására elengedett, én pedig újból, immáron sikeresen felülhettem. Amint ez megtörtént, a fejem iszonytatóan fájni kezdett, ráadásul ahogy jobban kinyitottam a szememet, még a szédülés is elfogott, és olyan hiányérzetem volt, amilyet még életemben nem éreztem. Lehajtottam fejemet, és megfogtam mindkét kezemmel. Úgy éreztem, hogy bármelyik percben szétrobbanhat az agyam.
- Jól vagy? - Kérdezte Eve, miközben mellém lépett, és leguggolt az ágyamnál.
Nem néztem rá, csak egy "igent" nyögtem ki, ami persze egyáltalán nem volt igaz.
- Szólok a többieknek, hogy jól vagy!
- Magamtól is tudok szólni. - Egyik kezemmel elengedtem a fejem, megfogtam az éjjeliszekrényt, és léptem is volna ki az ágyból, mikor a vállamnál fogva óvatosan valaki visszarántott, és visszafektetett.
Meglepetten pislogtam. Ekkor vettem csak észre, hogy Hao az ágyam mellett állt.
- Pihenned kell, két lépést nem tudnál megtenni anélkül, hogy el ne botlanál a saját lábadban.
- Jól vagyok.. Tényleg. - Hazudtam. - Csak...
- Haonak igaza van, - Erősítette meg a srác szavait Eve. - Hatalmas nagy szerencséd van, hogy élsz.
Nagyot nyeltem. Ekkor döbbentem csak rá igazán, hogy mi is történt. Lassan kezdtek beugrani az emlékek arról a kis időről, mikor az alvilágban voltam. Hao megmentett, és ezért hálásnak kellett lennem neki.
Félszemmel Haora néztem, de egyszerűen nem vitt rá a lélek, hogy megköszönjem neki, legalább is a többiek előtt semmiképp.
- És akkor most mit csináljak, nézzek ki a fejemből? Unatkozni fogok, jól vagyok, tényleg. Liar amúgy sem hagyja, hogy bénáskodjak.
- Liar mostantól semmiben nem lesz a segítségedre, Dante. - Hao szavai ridegek voltak. Úgy tűnt, ez az információ mindannyiunknak új, ugyanis Eve és Cassy velem együtt érdeklődve ránézett.
- Többé nem a részed, nincs hozzádkötve, és nemsokára vissza is küldöm oda, ahová tartozik.
Kikerekedett szemekkel meredtem Haora, aki unott arccal figyelt engem.
- Ez meg mégis mit jelentsen? - Ugrottam föl az ágyból üvöltve, ami hiba volt, ugyanis újra megszédültem, és ha Hao nem kap el, valószínűleg a földre zuhanok.
- Nyugton maradnál végre? - Nem nagyon titkolta az ingerültségét, viszont ettől a ponttól kezdve én sem.
- Engedj el, most!
- Hisztis nőszemély. - azzal a lendülettel a karjaiba vett, majd az ágyra dobott. Nem magasról, és igazából a dobás is erős szó rá, de akkor is sértőnek találtam. Hao elindult az ajtó felé, én azonban erőt merítettem a mérgemből, és elé rohantam.
- Nyögd ki, mi a francot csináltál Liarral!
- Feküdj vissza!
- Dante! - Kiáltott felém Cassy aggodalmasan.
- Cassandra, te fogd be a pofád! - Válaszoltam a lehető leghangosabban. A lányt a sírás kerülgette, de akkor, abban a pillanatban nem tudott érdekelni. A szellemem nem volt velem, és tudni akartam, hogy miért. - Te pedig...
- Liar egy démon, nem egy szellem. Ostoba döntés volt a részedről, hogy magadban tartottad annyi éven át. Még is mit gondoltál, hogy ez így rendjén van? Miatta majdnem meghaltak a barátaid, és ami még fontosabb, te magad is meghaltál.
- Mit tudsz te!
- Eleget ahhoz, hogy elvegyem tőled!
- Liar hozzám tartozik, ő már az én részem., és senki nem veheti el tőlem!
- Már megtörtént Dante.
- Hol van most?? - Nem érkezett válasz. - Hao, hol a francban van Liar?!- Bár továbbra sem kaptam választ, hamar rájöttem, hogy csak egy helyen lehet, ha még a közelemben van. Csak egy ember tudja lefogni a társaságban a szellemeket. Megfordultam, és amilyen gyorsan csak tudtam lerohantam a nappaliba, ahol a "kis" csapat java része tartózkodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése