Nem tudom melyik volt borzasztóbb: az, hogy az Oversoulom rekordideje nagyjából öt perc volt, vagy az, hogy még abban a kevéske időben sem voltam képes normálisan irányítani. Hao minden percben elmondta, mit csinálok rosszul, és hogy hogyan tudnám korrigálni, csak épp azt nem fogta fel, hogy nem voltam képes azokra, amiket követelt tőlem. Először a sima lélekkontrollt próbáltuk javítani, amikor maga a szellem a fegyver, de semmit nem értem vele. A tűz szelleme még emberi nagyságban is fél perc alatt kiiktatta Liart, és vette el az össze Furyokumat, amit követően fél órákat kellett várnunk, hogy újból próbálkozhassak. A nap végére teljes egészében kifáradtam. A lábamon alig álltam, ráadásul hideg is volt, amit rühelltem.
A nap lemenőben volt, mikor Hao végre elengedett engem, majd bement a házba.
Én kinn maradtam. Bár fáztam, és legszívesebben aludtam volna, jobbnak láttam, ha megvárom, míg a társaság java része elmegy valamerre. A szobámhoz vezető út a nappalin keresztül volt csak járható, és egyszerűen szégyelltem magam. Igazából nem tudom miért, nem kellett volna, nem az én hibám volt, de mégis... Aznap megfogalmazódott bennem a tudat, hogy milyen gyenge is vagyok valójában, és ez számomra elviselhetetlen tudatnak számított. Sosem hivalkodtam azzal, hogy nagy hatalom volt a kezemben, viszont mindenkivel még idejekorán tudattam, hogy még véletlenül se próbálkozzanak, valamint a hatalomhoz tisztelet is társult, amire gyakran szükségem volt. Viszont az erőmet elvesztettem, és rettegtem attól, hogy minden tekintélyem oda lesz. Nem lettem volna képes előröl kezdeni. Lelkileg meggyengültem azóta, mióta Yohékkal éltem, és ezzel tisztában voltam. Szerettem volna visszaforgatni az idő kerekét hónapokkal ezelőttre, mikor még nem voltak efféle gondjaim. A lemenő nap látványa még inkább elvette a kedvemet. Nekem is leáldozóban volt? Miért nincsenek ilyen alkalmakra bunkerek, vagy valami földalatti lyuk, ahova az ember elsüllyedhet szégyenébe?
- Kell egyet csinálnom.. - Mondtam ki végül hangosan, amire gondoltam.
Ekkor éreztem, hogy valaki a vállamra helyez egy takarót, majd rámteríti. Meglepetten hátrafordultam. Hao mellém állt, és egy gőzölgő bögrét nyújtott felém.
- Mit kellene csinálnod? - elvettem a bögrét, és két kézzel magamhoz szorítottam.
A srác leült mellém, maga mellé tette a saját bögréjét, majd felém fordult.
- Nos?
- Hm?
- Azt mondtad "kellene egyet csinálnom".
- Uhm.. Csak hangosan gondolkodtam.
- Gyakrabban is csinálhatnád.
- Ne is reménykedj. - Lassan a számhoz emeltem a bögrét, és belekortyoltam.
- Ha sokáig üldögélsz idekinn, meg fogsz fázni.
- Nem érdekel, nem megyek be. - Félszemmel Haora néztem. - Te is meg fogsz fázni.
Erre a srác felnevetett.
- Tűzből vagyok, nem érzem a hideget.
- "Tűzből vagyok"...- Eredetileg ki akartam gúnyolni Haot, de mire odajutottam, mindössze csak annyira tellett tőlem, hogy megismételtem, amit mondott.
- Hm... Tudom, hogy most úgy érzed, mindent elvesztettél.
- Úgy érzem? Mindent elvesztettem! Miért volt ez jó neked, mondd?
- Féltelek. Kétszer majdnem elveszítettelek, és rettegek attól, hogy ha harmadszorra is történik veled valami, akkor már nem tudlak megmenteni. - Nyögte ki Hao alig hallhatóan, aztán rögtön fölkapta a csészéjét, a szájához emelte, de nem ivott bele.
- M-mi?... Most először haltam meg.
Hao elvette a szájától a bögrét, de nem tette le.
- Babilon kapujánál is meghaltál.
Kikerekedtek a szemeim. Arról a napról sok emlék élt bennem, de az korántsem, hogy meghaltam volna. Megsebesültem, ez igaz, de... meghalni?
- Nem. Ott.. csak megsebesültem..
- Dante, szíven lőttek. Abban a pillanatban meghaltál. A tűz szelleme hetekig regenerált téged, de még így is szinte lehetetlennek tűnt, hogy vissza tudjon hozni az életbe. Mindenki lemondott rólad, de sikerült visszatérned. Azóta nem engedem, hogy bármi olyat tégy, ami veszélyes.
És ekkor beugrott.
- Great Spirit..
- Próbáltam veled beszélni, de te konok módon inkább falat emeltél kettőnk közé.
- Azt gondoltam, azért nem hagyod, hogy veletek menjek, mert elbuktam Babilon kapujánál.
- Babilon kapujánál rájöttem, hogy mennyire fontos vagy számomra, és hogy a te életedet nem tehetem kockára. Ennek ellenére úgy tűnik te vonzod a bajt. - mélyet sóhajtott. - Azért szeretném, hogy újra visszakapd az erődet, hogy ne érezd azt, amit most. Hogy gyenge vagy és tehetetlen.
Meglepődtem. Ennyire a fejemre volt írva?
- Én nem..
- Te tényleg ennyire ostobának nézel?
- Én...
- Dante.
- Elvetted minden hatalmam.
- Ott van benned minden hatalmad. Csak szunnyad. Azt vettem el tőled, ami közvetítette feléd, de ez még nem jelenti azt, hogy ezentúl nem tudod használni. Pont ez a célom, hogy megtanítsalak sámánként a harcra, nem pedig médiumként. Ne hidd, hogy ez nekem egyszerű. Még soha nem találkoztam senkivel, aki médium, és sámán is egyszerre, ebből is látszik, hogy különleges vagy. - Hao elmosolyodott, amitől melegség töltött el. Bármit is tett, bármennyire is pofán tudtam volna néha vágni, egy kedves szava, vagy felhőtlen mosolya képes volt elűzni minden gondomat.
Nem tudom, miért. Talán a hideg miatt, vagy azért, mert félig aludtam, és már nem voltam vele tisztában, hogy hol vagyok, megfogtam Haot az ingénél fogva, odahúztam magam, és az mellkasába temettem a fejem. A srác átölelt, fejét az enyémre hajtotta. Aznap, akkor éreztem magam először boldognak. Elfelejtettem mindent sérelmet, amit az elmúlt napokban éltem át, és hagytam, hogy a pillanat magával ragadjon, és egy üres világba küldjön, ahol nincs más, csak ő meg én...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése