a napok teltek múltak, én pedig ha erősebb nem is lettem, de fáradékonyabb annál inkább. Az idő múlásával egyre több olyan dolog jött a felszínre, amit Liar adott, és aminek a hiánya eléggé nyomorult érzéssel töltött el. Nem hallottam senki gondolatát, amitől üldözési mániám lett, nem voltam képes kilométereket futni, mert a démon minden energiája odaveszett, és az enyéim pedig mivel tartalékként szolgáltak így gyakorlatilag 7 év alatt teljesen hasznavehetetlenné váltak. Hao állítása szerint lassan, de fejlődtem, de én úgy éreztem hazudik. Cassy próbált azzal vigasztalni, hogy van még időm, hisz úgy tűnik nem nagyon lesz meccsünk, nos.. lehet hogy ezt nem kellett volna hangosan kimondania.
Szokásunkhoz híven a Patch kávézó levegőjét rontottuk. a Ren csapat újabb győzelmét kötelező volt megünnepelni, legalábbis a csapat ezt így gondolta. Bár nem tudom miért volt ez olyan meglepő, minden meccset megünnepeltek, kíváncsi voltam, ha veszítenek majd, akkor is így fognak koccintgatni?
- Egyre kevesebben vannak. - Mondta Yoh, miközben a kávézóban végig nézett.
- Ez azért van, mert a viadal a végéhez közeledik. - Válaszolt Sylva, aki a semmiből került az asztalunkhoz. Meghozta Cassy és Horohoro közös, már-már szokásossá vált turmixát.
- Még mennyien vannak? - Kérdeztem, habár a hangomban egy fikarcnyi érdeklődést sem lehetett kivenni.
- Nem tudom pontosan - válaszolt kedvesen - De pár száznál nem lehetnek többen.
- Jó, de egy csomóan a kiesésük után is itt maradtak, nem? - Kérdezte Horohoro egy korty turmix után.
- Nagyon sok sámán eltűnik, vagy csak az aszalódott holtestét találják meg... De ezt ne adjátok tovább, nem szeretnénk félelmet kelteni a még itt lévő sámánokban.
- Persze, nem gond. - Felelte Yoh mosolyogva.
Ezután Sylva elment, engem pedig az információk gondolkodóba ejtettek
Aszalódott holtest... - gondoltam magamban, majd belekortyoltam a gyümölcslevembe.
- Gondolkodsz valamin? - Kérdezte Hao váratlanul.
Meglepetten a fiúra néztem, majd magamra erőltettem egy mosolyt.
- Csak.. hogy ha vége ennek az egésznek, akkor szegény tanácstagok mit fognak csinálni? Elmennek munkát keresni, vagy mi?
- Lehet, hogy pincérnek állnak. - Találgatott Rosalie.
- Vagy állatkerti gondozónak! - kapcsolódott a témába Cassy.
- Hazudsz. - Válaszolt Hao olyan halkan, hogy csak én halhassam, de igyekeztem nem törődni vele. Megalapoztam a témát. Vajon a tanácstagok mit csinállak abban a 499 évnyi szabadidejükben? Bár ez engem annyira sem érdekelt, mint a fű növése, de azért jó volt látni, hogy mennyire jókedvűek, és így legalább foglalkozhattam a gondolatmenetemmel.
Összeaszalódott holtestek, sámánok tűnnek el. Ha még a bent lévők tűnnének el, azt mondanám valaki előnyre akar szert tenni, de így? Nem volt semmi értelme, vagy mégis? Bár hogy is néztem, ismerős volt nekem a kivégzési módszer, és hamar megtaláltam a lehetséges okát is. Elszívták volna az erejüket? Lehetséges.
Lassan indulni készültünk, mikor megszólalt három Orákulum. Yohék a sajátjukra néztek
- Ez nem a miénk.
Levettem a lábamról a harangot, és megnéztem.
- Holnap délben...- Kezdte Cassy, de Rosalie átvette a szót
- Nagy aréna és az ellenfelünk..
Elkapott a szédülés.
- Az X-I csapat...
- Az mi? - Kérdezte Cassy. - Ismerős...
- Patkány szagot érzek. - Válaszoltam ridegen.
Ránéztem Haora, aki szinte ugyanúgy reagált a hírre, mint én.
Mély levegőt vettem, és elmosolyodtam.
- Francba, pedig holnap nem terveztem semmit.
Cassy elmosolyodott.
Ahogy esteledett, egyre idegesebb lettem. Senkihez nem volt idegem, de nem akartam mutatni a feszültségem.Végül éjfél tájt úgy döntöttem elmegyek sétálni. Fölkaptam a kabátom, és ameddig csak kedvem tartotta mentem, amerre az út vitt, körbe-körbe. A város közepén egy hatalmas szökőkút állt. Ott leültem egy padra, és elmerültem a gondolataimban. A meccsen gondolkodtam. Akkor először fordult meg a fejemben, hogy talán veszíthetek. A vasszűz és kis mikiegerei egyszer megöltek, és mivel azóta az erőm minimálisra csökkent, az esélye annak, hogy győzzünk... szinte lehetetlennek tűnt.
Bíztam a csapatomban, de mégis... Én voltam a legerősebb, legalábbis az incidensig. És most, hogy nem lehetett rám számítani, félő volt, hogy az X-LAWS a földdel tesz minket egyenlővé
- Hm...- Lassan kifújtam a levegőt, és becsuktam a szemem. Ekkor egy kis szelet éreztem magam mellől. Oda néztem, és kikerekedtek a szemeim.
- Szép esténk van, nemde, drága Dante?
A férfi felém fordította a fejét, és elmosolyodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése