39. fejezet: Lélekkontroll: mi lehet benne olyan nehéz?

Arra ébredtem, hogy Hao egy puszit nyom az ajkaimra, aztán elmosolyodik.

- Ébredj, Csipkerózsika. - Mintha előző nap nem üvöltözések közepette váltunk volna el. Semmi kedvem nem volt fölkelni, Haohoz pedig végképp. Még mindig mérges voltam rá, és nem voltam hajlandó engedni, ezúttal nem. Megfogtam a takarómat, és miközben oldalra fordultam, a fejemre húztam azt. 

- Tűnj innét. 

- Hm... Tűz szelleme, keltsd fel úgy, hogy meg se forduljon a fejében visszafeküdni. - Ekkor a szellem hatalmas kezével fölvett, kihúzott az ágyból, majd kivitt a szállóhely elé.

- Hé! Héé! Engedj el! 

Hao ráparancsolt a szellemre, aki végre elengedett.

- Te megőrültél? - Üvöltöttem rá háborodottan Haora. A srác önelégült mosolyra húzta a száját. Mi a franc? Csak álmodtam volna a tegnapit, vagy tényleg ennyire nem hajlandó foglalkozni azzal, hogy mennyire magára haragított? 

- Megpróbáltalak kedvesebben felkelteni, de mivel nem jártam sikerrel, így más eszközökhöz kellett nyúlnom. 

Felmordultam. 

- Mit akarsz? 

- Tanítani téged.

- Mire? Hogyan legyek önelégült, parancsolgatós seggfej? Kösz, kihagyom. 

Hao újból elmosolyodott. 

- Látom, még nem fogtad fel, hogy mennyire gyengévé váltál.

- Nem vagyok gyenge. Nem vesztettem a hatalmamból. Tudom Liart irányítani.

- Rendben van. Megküzdesz valakivel. Bárkivel. Szeretném látni ezt a tökéletes irányítást. - Hao gúnyolódásától kezdtem a falra mászni, de belementem.

- Előbb viszont... - Végignéztem magamon. - Szeretnék átöltözni.

- Két percet kapsz.

- Meg a... 

- Másfél... 

Dühöngve, idegrohammal küszködve bemasíroztam a szobába, és egy idegbeteghez illően felöltöztem, majd visszamentem a szállóhely elé.

- Ha elcseszed a napom, én esküszöm kinyírlak! - Fenyegettem üres szavakkal Haot.

- Szeretem, mikor a helyzet ellenére ekkora hévvel rendelkezel. Igyekezz kihozni magadból a legtöbbet, nem várok el más egyebet a mai napon.

Végül Hao úgy döntött, Yohval kell megküzdenem, mondván, hogy ő az egyetlen, aki teljes könyörületet fog mutatni velem szemben.
Liar végre szabad volt, bár Hao kezében végig ott ékeskedett egy csak parancsra váró talizmán, ami láthatóan zavarta védőszellemem. 

- Tedd el. - fordultam Hao felé. 

- Bizonyítson, és megelőlegezem a bizalmat. 

- Tch... 

Yoh kezében a karddal és a régiséggel elém állt mosolyogva.

- Ez hülyeség... - Morogtam.

- Nyugi, ez csak próba. 

- Tudom. 

Hao a legközelebbi fa tövébe ment, majd karba tett kézzel a fához dőlt.

- Gyerünk. 

Yoh bólintott.

- Amidamaru! Ugrás a karba, utána a régiségbe! - AzOoversoulja pillanatok alatt elkészült, pislogni sem volt időm. Tényleg nagyon fáradt voltam. 

- Uhm.. Liar, Oversoul Reaper! - Az egész műveletből semmit nem éreztem, leszámítva a mind odáig súlytalan fegyverem húzását. Tényleg ennyit számított volna, hogy Liar benne volt?
Fölemeltem a kaszát, de mire ezt megtettem, Yoh már támadásba is lendült. Hihetetlen gyorsasággal közeledett felém, nekem pedig nem volt másra időm, mint kivédeni a támadást, mely folyamatosan érkezett. Minden támadással egyre többet csúsztam hátrafelé, és egyszerűen nem voltam képes visszatámadni. Végül sikerült kitérnem a célkeresztből  így Yoh háta mögé kerülhettem, és végre én is támadhattam. Ám mikor ez megtörtént, a kontrollom hirtelen megszűnt, a kasza eltűnt a kezemből, én pedig a döbbentségtől lemeredtem. Még is mi a franc volt ez?  Mikor Yoh megfordult, hogy támadjon, meglátta hogy a fegyverem eltűnt  és bár az utolsó pillanatban ugyan, de megszakította a támadást, és leeresztette a kardot. Automatikusan hátra léptem egyet.

- Azt hiszem ennyi. - Mondta Yoh, majd feloszlatta az Oversoulját.

- Ez meg..

- Nem tudtad megtartani a lélekkontrollod. 

- De én..

- Soha nem használtál normális Ovesoult, hogy tudtad volna megtartani? - Szólt közbe Hao, miközben odajött hozzánk. 

Nem tudtam mit mondani. Teljesen elkeseredtem. Ennyire gyenge lettem volna mindvégig? Olyan érzés kerített hatalmába, mintha egy hatalmas senki lennék, ráadásul úgy éreztem, hogy Hao kifejezetten élvezi azt, hogy ennyire lesüllyedtem.
- Előröl kezdesz mindent.
- Évekbe fog telni, és nincs ennyi időm!

- Gyorsan tanulsz, tehetséges sámán vagy, és igen fejlődőképes. Ha a viadalt folytatni akarod, akkor mostantól úgy kell csinálnod mindent, ahogy én mondom. 

Először ellenkezni akartam, de szinte rögtön meggondoltam magam. Folytatni akartam a harcot, és ilyen erőviszonyok közt ez nem volt lehetséges, így hát bár vonakodva, de belementem.