44. fejezet: Az eszét vesztett démon

Furcsa érzés járta át a testem. Mintha ezer meg ezer apró kést szúrtak volna belém, amitől édes zsibbadás vándorolt minden végtagomba. Lassan Liarra néztem. A démon, mintha a fejem fölött a semmibe révedt volna. Talán olyat látott, amit én nem.

- Samash! - Utasította Jeanne védőszellemét, aki a neve hallatán pontosan tudta, hogy mit kell tennie. Körülötte a semmiből több ezer különféle éles fegyver jelent meg, amelyek felém fordultak, és fénysebességgel zuhanni kezdtek.
- Ez érdekes lesz... - Minden szavam önkéntelenül jött. - A pokol összes fattya, minden démona, a nyolcadik kapu őre szól hozzátok! - Ahogy a szavak elhagyták a számat, lassan kezdtem rájönni, hogy egyáltalán nem én irányítom már a testemet. Félszemmel ránéztem Liarra, aki mióta a repedések megjelentek, ugyanabban a testtartásban volt. Egy centit sem mozdult,  mintha csak kővé fagyott volna. Ő nem irányíthatott, de ha nem én, és nem is Liar irányította a testem és a cselekedeteim, akkor ki? 

A repedésekből egyre több démon mászott elő, melyek mindegyike egy-egy felém repülő fegyver elé ugrott. Hamarosan mindegyik fegyver eltűnt, ám a támadásnak még korántsem volt vége. Samash valamiféle fénynyalábbal vett minket körül, ami egyre közelebb ért hozzánk.
- Mégis mi a franc folyik itt? Dante! Csinálj már valamit! - Üvöltötte Rosalie, miközben az Overosuljával próbálta a fénynyalábokat megsemmisíteni. 

Én csak álltam egy helyben, mintha csak az utcán lettünk volna. Nem mozdult a testem.
Egyszer csak a tekintetem automatikusan Samashra irányult. Elmosolyodtam. 

- Liar! - üvöltöttem el magam, miután kinyújtottam az egyik karomat. A démon felismerte a mozdulatot, és Overosulként kaszaalakot vett fel. 

Kényelmesen áthelyeztem a kaszát a másik kezembe, majd teljes gyorsaságommal a fénynyaláboknak rohantam. Mikor odaértem egy suhintással áttörtem, majd ugyanazzal a lendülettel a tőlünk pár méterre álló vasszűzre támadtam. A lányt szemmel láthatóan váratlanul érte a támadás, de nagy szerencséjére Marconak volt annyi lélekjelenléte, hogy hárítsa a támadásom, és egy mozdulattal több méterre repítsen szeretett vasszűzétől. 

Több méter magasból zuhantam a földre, de az érkezés egyáltalán nem fájt.
Miután fölkeltem a földről, ránéztem a karomra. A csontom átszúrta a bőrömet, és ezt egyáltalán nem éreztem.
Egy pillanatra megrémültem. 

- Hm.. - Az ép kezemmel egyszerűen visszanyomtam a csontot, majd megropogtattam a kezemet. Hallottam, ahogy Cassy a háttérben felsikít. 

- Mégis mi a fene történik velem?! - üvöltöttem el magam, de meglepetésemre a szám nem mozdult. Gondolatban kérdeztem meg magamtól, holott én valóban, szóban tettem fel a kérdést. Teljesen elvesztettem a kontrollt a testem fölött. 

- Egy démon vagy, nincs jogod, hogy itt légy a földön! - Jeanne lassan felém lépdelt.

- Fantasztikus. De mondd csak, erre magadtól jöttél rá, vagy segítséggel? A magadfajta angyalok úgy tudom pillanatok alatt észreveszik egy démon jelenlétét, de neked csak így második találkozásra esett le. Vagy ez azért van, mert Liar bezavart neked? Jobban jársz, ha megállsz ott, ahol vagy, máskülönben csúnya vége lesz a mártír életmódodnak. 

- Nem tudsz megijeszteni, a fény ereje hatalmasabb, mint amilyen te valaha leszel.

- Vagy úgy... - Lassan elindultam a még mindig felém tartó Jeanne felé, majd mikor elértünk egymáshoz, mind a ketten megálltunk. 

Meglepődtem, hogy a lány milyen kis termetű. Majdnem egy fejjel alacsonyabb volt nálam. 

- Szép vagy. - Jeanne döbbent arcát látva elmosolyodtam, majd egy szempillantás alatt torkánál ragadtam a lányt, és fölemeltem. Marco és Lyserg már ugrottak is szeretett Vasszüzük megmentésére, de nem jött össze nekik. 

Cassy és Rosalie lefogták Lyserg szellemét, Liar pedig aki azóta nem tudom hogyan, de teljesen elszakadt mellőlem, automatikusan Marco arkangyala mögé került, és egy kaszát szegezett a torkának, ezáltal harcképtelenné téve a szellemet, Samasht pedig egy számomra ismeretlen, kutya testű démon foglalta le.

Unottan végigmértem a kezem közt lévő lányon, miközben egyre csak szorítottam a torkát. 

- Na mi lesz? A követőid és a szellemed nélkül mihez kezdesz? Hogy mondod? Hogy nem kapsz levegőt? - Ahogy Jeanne szenvedő arckifejezését néztem, kezdtem úgy érezni, hogy talán jobb lenne az egészet hagyni. Nyerésre álltunk, biztos voltam benne, hogy már eleget tettem, ám ekkor egy számomra új, ismeretlen hang elkezdte felidézni bennem azt a napot, amikor Jeanne miatt meghaltam, és ami miatt Hao nem engedte, hogy velük tartsak. Újra fellángolt bennem a csillapodó gyűlöletem, ezért fogtam, és a lányt az aréna másik végébe repítettem. Ezzel egy időben a lány felé rohantam, amikor utolértem a falhoz nyomtam, hogy még véletlenül se legyen esélye bármit is tenni.

- Sm...

- Még egy nyikkanás, és kitekerem a nyakadat ember!

A hangom teljesen eldeformálódott, egyszerűen nem ismertem rá. 

Jeanne arca vérben ázott, és szemmel láthatóan élet és halál közt vergődött, ráadásul azt hiszem a levegőhiány sem tett neki valami jót. 

Annyira egyszerű lett volna ott helyben megölni. Minden téren győztem volna.
- Egyszer megöltél, most én jövök. - felemeltem a szabad kezemet. Át akartam szúrni vele a tüdejét, de még mielőtt elindíthattam volna a támadást, hátra néztem Samashra. A szellem folyamatosan próbálta a démont elállítani az útból, de úgy tűnt, sehogy sem akar neki összejönni. Visszanéztem Jeannera, aki velem együtt szintén Samasht nézte. Nagyon bízott benne, hogy az utolsó pillanatban segít majd rajta a szellem.
Új terv rajzolódott ki a fejemben. 

Elengedtem a lányt, aki a földre zuhant, és fuldokolva köhögni kezdett.

Ott hagytam, hadd térjen magához. Odasétáltam a két harcoló szellemhez. Jobban megnéztem a kutya testű démont, és lassan fölismertem. 

- Cerberus! - Üvöltöttem rá a démonra, aki automatikusan felém fordult, és lassan a hátam mögé sétált. Végignéztem Samashon, majd elmosolyodtam. 

- A játéknak vége. - Amint kimondtam a szavakat, Samash alatt egy nagyobb repedés nyílt, amiből egy hatalmas kéz kinyúlt, és magával ragadta a szellemet. 

Ezután minden repedés lassan bezárult, Cerberusnak nyoma veszett  Liar elengedte Marcot, ahogy Rosalie és Cassy Lyserg kis tündérét. Minden visszaállt a helyére, mintha mi sem történt volna.

- Igazán nincs mit, máskor is. - Mondta a hang a fejemben, majd összecsuklottak a lábaim.
Rosalie és Cassy odarohantak hozzám, Marco és Lyserg pedig Jeannehoz siettek.

- A győztes az ördög hármasa csapat!