60. fejezet: Vallomás

Estefelé, mikor már mindenki aludt rajtam kívül, arra lettem figyelmes, hogy valaki kavicsokkal dobálja az ablakunkat. kinéztem, és meglepetten vettem tudomásul, hogy Sebastian áll az ablak alatt.
Mikor lementem hozzá úgy láttam nincs túl jó kedve, mégis mikor meglátott halvány mosolyt erőltetett az arcára, ami egy pillanatra nagyon helyessé tette.
- Reméltem hogy még nem alszol.
Megráztam a fejem
- Menjünk, sétáljunk egyet.
Így is tettünk. Igazából bárhova mehettünk, sehol nem volt egy lélek sem, és az idő is kellemes volt.
- Mit keresel itt?
- Szerettem volna beszélni veled. de nem előttük. Meg elbúcsúzni. Reggel vissza megyek Írországba, igazad volt, nincs itt semmi keresnivalóm.
- Én.. Nem így értettem...
- De igen, és azt hiszem igazad volt. - Sebastian kellemetlenül felnevetett. - Tényleg egy idióta vagyok
- Az vagy. -vágtam rá rögtön, de folytattam is. - De most is egész normális vagy... régen is voltak jó pillanataid. Ilyenkor...
- olyan vagyok, akire érdemes időt vesztegetni?
Nem mertem válaszolni.
- Soha nem voltak barátaim, ha mégis, akkor a szüleim, és a családi hátterem miatt. hozzászoktam. Te voltál az egyetlen, aki ezektől függetlenül is kedves volt velem. Melletted önmagam lehettem, és ez fontos volt.
- Azt ne mond hogy ilyen vagy normális esetben
- Nehéz elhinni, mi? - felnevetett, majd megállt.
Pár lépés után észrevettem, hogy már nincs mellettem, ezért én is megálltam, és visszafordultam.
- Szeretlek...
Egy pillanatra ledermedtem. Nem akartam hogy ezt mondja, nem tudtam mit mondani rá
- Sebastian én..
- Tudom, hogy te nem így érzel irántam, sőt.. utálsz, de azt akartam hogy tudd. Reméltem, hogy egyszer talán... - itt egy picit megállt, nem tudta folytatni. - De hát nem kaphatok meg mindent, nem igaz?
- Uhm...
- Remélem az a srác tudja, hogy nagyon szerencsés, és hogy én verem meg, ha árt neked.
Akaratlanul is elmosolyodtam, majd megöleltem a rácot.
- vigyázz magadra, oké?
- Te is... És ha valami van.. csak hívj és jövök, oké?
Elengedtem Sebastiant és biccentettem.
- feltétlenül
Lassan vissza mentünk a házba, majd elbúcsúztunk.
a szobámba érve végiggondoltam amit beszélgettem Sebastiannal. Bárhogy is néztem, nem volt rossz ember, és talán ha nem úgy nevelték volna, hogy mindent megkaphat, még...
Kár volt ezen gondolkodni. Örültem neki, hogy úgy döntött haza megy, mert ahogy egyre többet voltunk Patch villageben, ahogy egyre több embert ismertem meg, lassan rá kellett jönnöm, hogy a sámán viadalban szinte csak azoknak van helyük, akiknek már nincs mit veszteniük, akiknek nincsen életük, és akiknek az egyetlen reményt, és kiutat a trón jelentheti. Eszembe jutott  hogy az embereknek milyen álmaikat teljesítené a sámán király cím megszerzése, és az, hogy ezeknek az embereknek,bár ők még nem tudják de már rég semmi esélyük...
Bárcsak tudnák..