56. fejezet: A harc

- Mind meghalunk. Tuti, hogy mind meghalunk… Dante.. Inkább hagyjuk, jó? Nem ér ennyit ez a bajnokság.
- Nem.
- Én még élni akarok!
- Én nem harcolok Hao-sama ellen!
- Cassy nem fogunk meghalni, és Rosalie! Fogsz, mert mi egy csapat vagyunk, és a végsőkig kitartunk!

- Az én csapatom Hao követői!
- És mi! Szóval pofa be, és siessetek!
Mióta megtudtuk, hogy ki az ellenfelünk, azóta, nos.. a mi kis hármasunk erős ellentétekbe botlott. Cassy rettegett attól, hogy meghalunk, Rosalie már egyből kijelentette, hogy ő nem harcol, én meg… Volt fontosabb dolgom is, minthogy a viadal részével foglalkozzak. Bár bennem is megfogalmazódott egy bizonyos félelem a harccal kapcsolatban. Tényleg meghalnánk. Amikor még Liar bennem volt, nem voltam sokkal lemaradva Hao mögött hatalom szempontjából, ám az űzés óta… Egyszerűen a béka feneke alatt voltam furyoku ügyileg. Én semmiképp nem tudtam volna legyőzni, Cassy legfeljebb Luchiust, mert mint kiderült van elég hatalma hozzá, de Hao még akkor mindig ott lett volna, Rosalieval pedig nem számolhattam. Tényleg ennyire el lettünk volna veszve? Belegondolni is rossz volt.
A meccs előtt pár perccel Haoék még nem voltak sehol.

- Talán elfejették  – Reménykedett Cassy. Rossz volt látni, hogy mennyire félt, és ami még rosszabb volt, rám ragadt a félelme.
- Nem hinném, hogy… - Mielőtt befejezhettem volna a mondatom, egy hatalmas tűzcsóva keretei közt megérkezett az ellencsapatunk.
- Akkor hát.. Tisztességes meccset akarok látni. Semmi…
Mindig ugyanaz a rizsa, ugyanaz a szabály, de nem érdekelt a sablonszöveg, és jobbnak láttam, ha nem veszem le a szemem Haorol. Amíg a Patch tag mondta a szabályokat, végig farkas szemet néztünk. Éreztem, hogy a földbe gyökerezik a lábam, és a szédülés is kezdett úrrá lenni rajtam. Nem akartam ezt. Nem akartam ott lenni, nem akartam sem veszteni, sem nyerni. Az egész olyan volt, mint egy rossz rémálom.

- Harc! – üvöltötte el magát a bíró, mire automatikusan Overosult alakítottam, ahogy Cassy is. Egyedül Rosalie volt az, aki hátrébb ment  egy lépést. Sejtettem.
- Cserben hagysz minket..
- Nem fordulok ellen a mesteremnek!
- Tégy amit akarsz.
- Hao-sama…
- Semmi baj Luchius, Cassandrával játszogass el, Dantéval nekem van egy kis elintézni valóm.
Luchius mint egy kiskutya már ment is Cassyhez, ahogy mestere parancsolta.
- Cassy!
- Elintézem! De…
- Nyugi. Én megvagyok. Nézd, Liar mosolyog.
- Ez nem igaz…
- Jó,de azért majdnem..

Cassy bólintott, majd a kettejük harca elkezdődött.
Én Vártam, hogy mikor jelenik meg teljes nagyságban Spirit Of Fire, de ehelyett Hao egy aránylag egyszerű kardot formált belőle. Meglepett a lépése, közel harc?
Nem volt sok időm gondolkodni, amint kialakult a fegyver, már támadt is. A folyamatos ostrom miatt egyszerűen képtelen voltam visszatámadni. Annak is örültem, hogy védekezni tudtam. Egyre hátrébb és hátrébb kerültem, ráadásul Eszembe jutott az is, hogy az Overosulom nem tud sokáig kitartani. Kezdtem pánikba esni, de tudtam, hogy nem adhatom fel, vele szemben semmiképp. Egy idő után sikerült végre nekem is egyszer-kétszer támadnom, de aligha használt. Bár Hao egyáltalán nem tűnt boldognak, mégis végig olyan érzésem volt, mintha rajtam röhögne. Talán azért, mert minden meccsén olyan vigyorral szemlélte ellenfelei kiiktatását, mint egy kisgyerek a kedvenc meséjét. Nem jutottam egyről a kettőre.
Nem tudom mennyi ideje tarthatott a harc, de eljutottam arra a pontra, hogy ha még egyet léptem volna, egészen biztosan összeesem. Megálltam ott ahol voltam, és vártam, hogy megadj a kegyelemdöfést, ám ahelyett, hogy ez megtörtént volna, megállt tőlem egy méterre, és várt.
- Tovább bírtad, mint ahogy hittem.
- Ch… - Kezdett elborulni az agyam. Úgy éreztem, hogy játszadozik velem, és csak azt várja, hogy holtan essek össze. Nem adhattam meg neki ezt az örömöt.
- Régen azt mondtad, nem fogsz veszíteni, én szintúgy ezt válaszoltam. Milyen érdekes helyzet. Egyikünk sem hagyja, hogy a másik nyerjen.
- Te tényleg… Idegesítő vagy.
- Te pedig hazug. Tudni akarom, hogy kinek mondtál igazat, nekem Vagy Evenek.
Ekkor döbbentem rá, hogy miről is van szó. Hao hallotta, amit Evenek mondtam.
Nem tudtam mit mondani. Mégis mit várt, hogy bevallom mi volt igaz, és mi nem? Ennyire nem lehetett ostoba. És ekkor egy olyan dolgot tett, amire 7 éve nem került sor. Kimondta a nevem, a szemembe mondta a teljes, igazi nevemet, úgy, hogy csak én halljam egészen tisztán.
Éreztem, ahogy a könnyeim legördülnek az arcomon, a lábam ismét gyökeret ereszt, és a világ lassan szétesik körülöttem. Rosalienek igaza volt, mindent úgy tettem, ahogy a démontörvények parancsolták, nem volt más választásom. Megtörtént az, amitől a legjobban féltem, rendelkeztek felettem.

- Honnan…
- Te talán átláthatatlan vagy, de Sebastian korántsem az. Mindent tudok rólad, amit ő tudott, köztük a nevedet is, és mint ahogy a démonoknál lenni szokás, azt teszed, amit én parancsolok neked. – Erre Hao elnevette magát – Ha úgy vesszük, te lettél a leghűségesebb követőm
- Egy rohadék vagy.
- Nem beszélhetsz így azzal, aki rendelkezik feletted.
- Ehhez nincs…!
- Nagyon is van. Válaszolj nekem, az igazat mond: Mit jelentek számodra. Ki vagyok én neked?
- Én nem..
- Válaszolj!
- Mégis mit gondolsz?! Felkerestem egy vad idegent, és nagy nehezen visszahoztalak az életbe,csak mert nem tudtam volna nélküled élni!  Én soha nem akartam valakihez kötődni, soha nem akartam valakitől függni, de te elérted, és amiért részben gyűlöllek! De másrészről… Szerelmes lettem beléd, és tökmindegy mennyire nem akarok erről tudomást venni, ez így van, és így is marad. Nekem te jelentesz mindent, amiben még tudok hinni, és mindent, amit nem akarok elveszíteni. Miután mindezt elmondtam, úgy éreztem magam, mint a világ legszánalmasabb teremtménye. Legszívesebben megöltem volna magamat, csak hogy elkerüljek minden kínos percet.
Hao lassan kis lépésekben felém jött. A fejét lehorgasztva tartotta, ezért az arcát nem láttam. Elérten arra a pontra, hogy féltem tőle.  A srác mikor elém ért, lassan megölelt, majd megcsókolt. A könnyeim lassan újra eleredtek, miközben viszonoztam a csókját.
Nem sokkal ezután Hao egyet hátra lépett,
- Sajnálom… - Suttogta alig érhetően. Én ijedten behúztam a nyakam, és becsuktam a szememet. Azt hittem végez velem. Tévedtem.
- Feladjuk! – Mondta határozottan, majd kis hatásszünet után a következő, amit hallottam, az volt, hogy „ A győztes az ördög hármasa csapat”, amit a bíró üvöltött ki.
Meglepetten felnéztem. Hao az égbe tartotta az egyik kezét, és a bírót figyelte. Nem értetten mi történt.
- Gy…..Győztünk?
- Hao-sama! –Rosalie sikítása visszahozott a valóságba.
- Hogy mi??????
Hao intett a követőinek, majd elindultak kifelé a csarnokból. Utána akartam menni,de Cassy és Rosalie letámadtak
- Győztünk!! – Harsogta Cassy diadalmasan, míg Rosalie üvöltözését egyáltalán nem is értettem. Mire kitudtam szabadítani magam közülük, addigra Haoékat már nagyon messze láttam, de akkor sem hagyhattam szem elöl téveszteni. Rohadtul fájt a lábam, de nem érdekelt, amilyen gyorsan csak tudtam, Haoék után rohantam, majd mikor utolértem őket, gondolkodás nélkül átkaroltam a srácot, és nem engedtem, hogy tovább menjen.