A hányinger kerülgetett az egész dimenziótól. nem akartam ott lenni, nem akartam rá nézni, egyszerűen csak el akartam onnan menni a francba. A sírás kerülgetett, miközben éreztem, hogy valami eltörik bennem.
- Hé, ébredj. Dante.
Furcsa volt ébren is az ő hangjára kelni.
- Mi?... Mi a.. - mikor sikerült nagyjából visszakerülnöm a valóságba felpattantam az ágyamból torkom szakadtából üvöltve, és a takarómat szorongatva a falhoz préseltem magam. Hao lassan követte minden mozdulatom ugyanúgy guggolva, mint ahogy az imént ébresztgetett.
- Mi a francot keresel...?
- üvöltöttél álmodban, jobbnak láttam, ha felkeltelek.
- Hogy... Uhm.. Sajnálom. felébredtél? A többiek?
- Nem aludtam éjszaka, a többiek pedig már elindultak a meccsre.
- A mire? Baszki a meccs! hány óra van?
- 14:30
- Mi a??... Tünés!
- Mi?
- Tünés! - Megvoltam Haot, és teljes erőmből tolni kezdtem a kijárati ajtó felé. Amint a küszöbön sikerült áttolnom, becsaptam az ajtót, és gyorsan átöltöztem.
Nem gondolta, hogy esetleg szeretném is látni a meccset?
- Hogy az a..! így a büdös életbe nem fogok odaérni! -üvöltöztem, miközben próbáltam felhúzni a csizmámat.
- Velem jössz, egy perc alatt odaérünk. Miért idegeskedsz?
- Fogd be! Nem te vagy késében!
Hallottam ahogy Halo elneveti magát, amitől még jobban fel ment az agyamban a pumpa. Gyűlöltem késni, ráadásul a fejem is fájt, és azt se tudtam hova kapjam a fejem.
Miután végeztem a felöltözéssel kirohantam az ajtón, le a lépcsőn és már nyúltam is a kilincs felé, mikor eszembe jutott amit Hao mondott.
- Te is jössz a meccsre? - Néztem a srácra, aki komótosan araszolt le a lépcsőn, mintha még lenne két óra a kezdésig.
- Természetesen kíváncsi vagyok hogyan győz fivérem csapata.
- És akkor mi a francért vagy még itthon?!
- Ingerült vagy?
- Nem!
- Hm.. A S.O.F. segítségével egy pillanat alatt az arénában leszünk, fölösleges sietni.
- És tényleg..
Kereken volt egy perc a kezdésig, mikor az arénába értünk. Nem volt időm sem megkérdezni hogy ő hova ül, sem egyáltalán elköszönni rohantam is Cassyhez és Rosaliehoz, akik hatalmas mázlimra foglaltak nekem helyet, így még állnom sem kellett.
- Azt hittem nem fogsz eljönni. - Mondta Cassy nagy mosollyal az arcán. - Tudod kik Yohék ellenfelei? Az a srác.. Akit nekem nem mutattatok be! Pedig olyan aranyos!
- Hm? - Lenéztem az aréna közepére, és kis híján majdnem felüvöltöttem.
- Ez valami vicc?!
- Cassy tudtommal van barátod. Vigyázz, még a végén HoroHoro meghallja. - Mondta halvány vigyorral az arcán Rosalie.- Szegény srácot két ütéssel le fogják verni.
- Meg fog halni az a szerencsétlen! - mondtam miközben majd'kiestem a székemből annyira előre hajoltam.
Az rántott vissza, hogy valaki leült mellé. Oda néztem, és megdöbbenve vettem tudomásul, hogy Eve ült le mellém. Furcsamód Ren nem volt mellette, ami az elmúlt időkben nagyon ritka pillanatnak számított.
Mikor rám nézett szinte meg akart ölni a szemeivel
- Mit bámulsz?
- Neked is jó reggelt...
- Mph..
- Szánalmas amit csinálsz.
- És még mindig te vezetsz.
Legszívesebben leüvöltöttem volna a fejét a helyéről. Ingerült voltam, éreztem, hogy bárkit szét tudnék tépni, de még mielőtt ez megtörténhetett volna, a konferáló Patch tag elkezdte a már jól megszokott mondókáját, majd annak végeztével elkezdőzött a meccs.
- Milyen név az, hogy Sebastian, és a többiek? - Kérdezte Cassy furcsállóan nézve a meccset
- Miért lep meg, hogy ez a nevük? - folytattam a "tegyünk fel kérdéseket" játékot
- Miért nem ölték már meg őket? - Fejezte be végül Eve.
- Te ismered mindhármat, Dante?
- Azt hiszem.. a jobbszélső nagydarabot igen, a suli izomagya volt, amekkora maga az ember, annak a reciproka az agykapacitása.
- he?
- Szellemi fogyatékos szintjén van
- Ezt mond!
- a másikat nem ismerem.
- Honnan is ismernéd, mikor az a nyomorék jött a suliba, te már valahol franc tudja hol voltál. A neve Gordon, és egy stréber. Nem is tudtam, hogy sámán. A srác sík hülye az élethez, három lépést nem tud anélkül tenni, hogy a cipőfűzőjében ne esne el. - Ha nem említi meg a mondat elején, hogy mikor elmentem azután jött, egészen biztosra vettem volna, hogy nem nekem mondja amit mond. miközben elmagyarázta, hogy ki is az a pápaszemes szerencsétlenség, aki időközben legalább ötször feltolta a szemüvegét teljesen indokolatlanul, addig le se vette a harcoló felekről a szemét.a harc nem tartott sokáig. Legelsőnek a stréber gyereket, aztán az izomagyat, végül Sebastiant terítették a földre... nagyjából egymás után két másodperccel.
Az egész meccs egy hatalmas nagy szánalom volt. Egyedül Sebastian védőszellemének volt valamiféle hatalma, de ő sem tudott mit kezdeni Mephisto Elizával.
A meccs után a kávézó felé menet sem volt nyugtunk, a csapat egyetlen épen maradt tagja úgy tűnt megtorlást követel.
Sebastian amint meglátott minket, már rohant is felénk olyan fejjel, amilyet az öt éves kisgyerekek vágnak, mikor megsértik őket.
- Ezt mégis hogy merészeltétek?!
Mindenki értetlenül állt a kirohanása előtt. Ez egy viadal volt, mégis mire számított? És ekkor leesett
- Neked ez volt az első meccsed?
- A francokat!
- Lefizetted őket.
Erre már nem érkezett válasz.
- Ennek a viadalnak minden alkalommal egyre szánalmasabb a felhozatala - szólt hozzá Hao a témához.
- Te csak hallgass hajas baba!
a szemem sarkából láttam ahogy Rosalie már ugrott is volna Sebastian nyakának, szóval inkább jobban láttam ha én rendezem le a dolgokat. - Majdnem eltörted a kezemet!
- Ó, csak majdnem? Milyen kár. Na nembaj, majd legközelebb ügyesebb leszek.
- Hogy az a..!
- Sebastian!
- a srác meglepetten rám nézett
- Menj haza. a saját érdekedben. Vesztettél, semmi keresnivalód nincs már itt.
- Hogy mi? már te is? Ugyan már Am...
- Menj haza!
- jó! de előbb! - Sebastian ráemelte a kardját Haora. - Ezt a srácot szét verem, aztán a haverjait is, és utána haza megyek.
- Ennyire ostoba még te sem lehetsz.
- nagy a szád, de fogadok, hogy gyenge vagy.
- Hm.. - Hao mögött megjelent Spirit Of Fire, és elkapta Sebastiant, aki ijedten elüvöltötte magát, és igyekezett kiszabadulni a szellem markából. - A szellemem, a Spirit Of Fire egy természeti elem szelleme, a világon az egyik legerősebb lény. Egy pillanat alatt porrá égethetnélek. Attól tartok elhamarkodottan ítélkeztél.
- Elég lesz! Hao, engedd el!
- Miért véded. ez az ember gyenge, és idegesítő. senkinek nem hiányozna.
- Mutass irgalmat, ha már sámán király leszel ez is a feladataidhoz fog tartopzni. - A kijelentésemen azt hiszem nem csak ő, hanem mindenkim más is meglepődött. Rossz volt ennyire előre rohanni az időben, de meg kellett szoknom, hogy így beszéljek vele.
Végül is elértem amit akartam. Hao elengedte Sebastiant, akit a szelleme megvédett a zuhanás lehetséges káraitól. Ettől függetlenül a srác még mindig pattogott egy sort, szitkozódott, mint aki nem ért a szóból, én pedig eljutottam arra pontra, hogy meguntam. Elálltam és teljes erőmből pofán vágtam. Sebastian arca a z ütés helyen vérvörösre változott, amit igyekezett letakarni.
- Te.. megütöttél?
- Mit nem értettél azon, hogy menj haza? Idegesítő vagy. Idegesítesz engem, a barátaimat, és mindenkit, akihez csak hozzászólsz. Mindig is ilyen voltál, és ilyen is maradtál. Nem veszed észre magad, nem veszed észre, hogy mennyire felhúzod az embert, és csak mondod a hülyeségeid. Nem bántottalak soha, mert velem kedves voltál, megvédtelek, mert annyira szánni való vagy mikor nem játszod az elkényeztetett úri gyereket, hogy úgy gondoltam jobb téged inkább békén hagyni, és elkerülni, de úgy tűnik nálad nincsen határ. Nem szeretlek, még barátnak sem mernélek felvállalni, és szerintem ezzel mindenki így van. Komolyan mondom, menj haza, a szüleid biztos aggódnak érted, éld tovább úgy az életed ahogy eddig, úgy mindenki jobban jár.
- Én..
- Sebastian.
- Felfogtam...
Miközben a srác elkeseredett arcát néztem, egy pillanatra megbántam amiket mondtam, de visszavonni nem akartam őket, mert féltem, hogy továbbra is a nyakunkon marad. végül pár perc csönd után hátat fordított, és lassan elballagott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése