5. fejezet: Bowling

Pár nap alatt sikerült megtalálnunk Rosaliet, aki bármilyen meglepő, egy butikban nézelődött, és költötte a pénzt, mintha utolsó napját élné, illetve  megismerkedtem Yoh összes barátjával. Bár a legtöbben egész megértőek voltak velünk szemben, azért ha nem is szóban, gondolatban akadt nem egy kedves megnyilvánulás, amit jobbnak láttam, ha a béke kedvéért megpróbálok semmibe venni.
Bár Rosalie és Cassy hamar beilleszkedtek közéjük, ami nem volt meglepő, én mégsem akartam túlontúl közel kerülni hozzájuk. Nem tartottam fontosnak  hogy akár csak a köszönésnél tovább menjek a beszélgetésekben  de sajnos ez nem rajtam múlt. Egy idő után, ha akarta az ember, ha nem, Yoh kikergette az illetőt, bárhova is próbált bújni. Én azt hittem erősebb leszek, és nem fogom hagyni magam.
Tévedtem.
- Hova mentek?
- Bowlingozni. Nem messze a város szélétől van egy elhagyatott pálya. Ott találtak rá Rioék Tokagéróra. Még minden működik, és oda szoktunk elmenni játszani. Velünk jössz?
- Minek mennék?
- Hát a barátaid is jönnek. - Yoh hátramutatott, ahol Cassy hevesen integetve vigyorgott felém.
- Nem tudok játszani.
- Ahogy mi se. - A srác széles mosolyra nyitotta száját, majd folytatta. - Gyere. Jó lesz meglátod.
Még jobban gubbasztani kezdtem. Jobban magamhoz öleltem a térdeim, és a fejem is behúztam. Azt reméltem elmegy. Ehelyett megfogta a karomat, és fölrántott. Amikor fölegyenesedtem, és Yoh szemébe néztem, egy pillanatra úgy éreztem, mintha Zekével állnék szemben. Ez nem tartott tovább pár másodpercig, de mégis elég volt ennyi idő, hogy teljesen összezavarodjak.
- Jól vagy?
- Mi? - megráztam a fejem, és a karomra néztem, amit Yoh még mindig fogott. Gyorsan elhúztam a kezemet, és mintha a helye fájt volna, a másik kezemmel lefogtam.
- I-Igen.
- Akkor jössz, ugye?
- Én..
Mielőtt befejezhettem volna a mondatom Rosalie a hátamba rúgott, amitől repültem pár métert a levegőben  és a földön kötöttem ki.
- Nem nyavajogsz! Franc se fog téged egyedül hagyni. Még a végén kárt teszel valamiben. Féltem az új csizmámat tőled!
Mikor föltápászkodtam, egyszerűen forrtam a dühtől. Nem voltam sokra attól, hogy Liart ráuszítsam Rosaliera, de a lány folytatta a mondandóját. - És nem mellesleg, neked minden jót tesz, csak az egyedüllét nem. Olyan leszel, mint egy zombi. Ugye nem akarsz agyra vadászó élőhalott lenni?
- Uhm... - Először csak valami visszavágást akartam mondani, majd közölni, hogy nem megyek, aztán végignéztem a bagázson, és úgy döntöttem megváltoztatom a válaszom. - Rendben.. De ha valaki bowling golyó által hal meg, és történetesen azt én dobom, akkor nem vállalok felelősséget.
- Akkor ezt megbeszéltük!
"Idióták.." -gondoltam magamban, miközben a pálya felé ballagtunk. Útközben Rio hangot adva jókedvének valami idétlen dalszöveggel ellátott, ritmustalan dalt énekelt, ami gyakorlatilag mindenkit halálra idegesített. Jocó is próbált viccesnek tűnni, de az egyetlen amit elért, az a tíz méteres repülés volt Rosalie jóvoltából. Azt hiszem még mindig jobban járt, mintha én hallgattam volna el.
A pálya ahhoz képest, hogy elhagyatott volt, egyáltalán nem volt rossz állapotban. Bár sötétben tényleg nem szívesen ment volna be az ember, de miután felkapcsolták a világítást, az egész hely kapott egy hangulatot, amitől ha nem is sokkal, de valamelyest javult a kedvem.
Órákon át játszottunk. Az idő ahogy repült, úgy lett egyre jobb a hangulat is. Morty a laptopját egy nagy hangosítóra dugta, így szolgáltatva nekünk más és más zenéket, Cassy új hobbit talált magának, ami nem volt más, mint Trey megismerése, Rosalie Lennel folytatott folytonos párharcot, hogy ki tud több bábut ledönteni, na nem mintha hármas csapatokba lettünk volna. Egyszóval egy olyan estét csaptak, ami még nekem is tetszett. Életemben nem nevettem annyit, mint akkor, és bár az okát nem akartam tudomásul venni, úgy tűnt, nem is nagyon kell. Pár órára sikerült elfejtenem, hogy miért is vagyok ott pontosan, hogy mi az, amit igazán szeretnék, és nem volt más háta, csak hogy megnyerjük a mini bowling bajnokságot. Ez persze nem volt olyan egyszerű. Se Rosalie, se Cassy, én meg végképp nem értettem a játékhoz. Az egyetlen ami ment nekünk az a labda dobálása, ami kis híján mindenkit megölt legalább egyszer.
Egy idő után elfáradtam, és kiültem a pálya előtt elhelyezkedő kövek egyikére  Nem telt bele sok idő, mire Yoh is csatlakozott hozzám. Egy ideig csak néztük a csillagokat, majd Yoh beszélgetést kezdeményezett.
- Hogy érzed magad?
Mosolyogva ránéztem.
- Szörnyen.
A srác visszamosolygott.
- Az jó. Gondoltam, hogy tetszeni fog.
- Honnan?
- A legtöbb barátomnak is ki kellett mozdulnia ahhoz, hogy jókedvük legyen.
- Ó, szóval ezek nem alapból vihognak, mint a vadalmák?
- Nem. Lennel, Rioval Faustal, és még Lysergel is voltak problémák az elején.
- Faust? - egy pár pillanatig gondolkodtam. Végigsoroltam a fejemben a neveket, és párosítottam őket az arcokkal. Végül egy szőke figura maradt név nélkül így következtettem.
- A fickó a szellem lánnyal?
- Igen, ő az.
- Vele se találkoznék egy sikátorban. Úgy néz ki, mint egy összetákolt hulla. Komolyan egy szellemmel jár?
- Hosszú a történetük. A lány neve Elisa, és egy betegségben halt meg.
- És gondolom a fickóval együtt voltak.
- Fura, nem? Faust annyira szerette Elisát, hogy még az sem zavarta, hogy szellem.
- Hm.. Fura. Az emberek furák.
- Általánosítasz. A legtöbb szavadban hasonlítasz Zekere.
- Csak mert életem jelentősebb részét vele töltöttem. Úgy értem az érdemleges részét. Javarészt tőle tanultam. Meg a könyvekből.
- Hogy kerültél hozzá? Úgy értem.. Nem tűnsz gonosznak.
Elnevettem magam.
- Gonosz.. Azt hiszem, te nem tudod mi a jó, és mi a rossz, ahogy senki más sem. A kérdésedre pedig az a válaszom, hogy hosszú.
- Hm.. - Yoh hátra nézett, majd visszafordult hozzám.
- Szerintem még Len és Rosalie ölik egymást egy ideig, szóval ráérek. Ahogy láttam, te mindent tudsz rólunk, legalább is a barátaimról mindenképp. Rólad viszont nem tudunk semmit. Mesélsz magadról?
- Miért akarsz rólam bármit is tudni? Napok kérdése, és többé nem látsz. Ezt garantálom.
Yoh vállat vont.
- Érdekesnek tűnsz, és még sosem tudtam megkérdezni Zeke egyik követőjét sem, hogy miért őt választotta.
- Mindenkinek nevetségesen egyszerű, és számító oka volt rá. A legtöbbjük puszta félelemből. Akadnak, akik becsvágyból, akik hatalmat akarnak. Vannak, akik csak életben akarnak maradni, vagy valakit követtek.
- És te?
- Én is érdekből, ezt aláírom. Persze nem efféléből. Én nem félek Zeketől, mikor megismertem azt sem tudtam ki ő. Egyszerűen unalmas volt az életem. Nem tudtam mit kezdeni magammal. Amikor találkoztam Cassyvel, egy sámán meg akarta őt ölni, én pedig megmentettem drága társam életét. A sámánt futni hagytam, bár a szellemét a démonom megette. Pár napra rá Zekevel az oldalán rám talált, és a szellemét követelte. Akkor találkoztam először Zekevel, aki meg akart ölni, de a démonom erős, és ez nem ment túl egyszerűen. A harc közben próbáltam megtudni, hogy ki is ő, de nem láttam bele a fejébe, és elkezdett egyszerre bosszantani, és érdekelni. Egy idő után Zeke abbahagyta a támadást, és felajánlotta, hogy csatlakozzak hozzá. Elmondta a világgal való tervét, amit nem igazán tudtam hova tenni, de nem is nagyon érdekelt. Nem volt jobb dolgom, ráadásul ő volt az első, akinek a gondolatai előtt nem nyílt ki az ajtó, így hát vele tartottam. Először nem akartam ott maradni. Nem tetszett az a közeg. Az emberek furcsák voltak, szájhősökkel volt tele az egész bagázs. De aztán egy elvétett pillanatban pár percre bele tudtam tekinteni Zeke gondolataiba. - Ránéztem Yohra, és elmosolyodtam. - Ezt még te sem tudtad. - ezután folytattam. - Ekkor nem csak az aktuális gondolatai nyílnak meg az embereknek, hanem azok is, amik belevésődtek az emlékeibe. Láttam azokat a pillanatokat, amik megsebezték Zeke szívét, és értelmet nyert az emberek iránt áradó utálata. Ezért úgy döntöttem, hogy ott maradok.
- Hm...
- Nem mellesleg... Irritál, hogy mindketten figyeltek. Tömegnyomor van. Két ember társaság, három már tömeg.
Yoh ezen csak kényelmetlenül nevetett.
- Bocsi, de nem tudom szabályozni.
- Tudom. De ugye tudod, hogy több mindent nem mondok el?
- Mi? Miért?
- Mert Zeke ennyit tud, és egyébként is... Ha téged érdekelt volna valami, akkor őt kérdezted volna, nem pedig engem. Gyenge próbálkozás, de nem mondok semmit.
- Honnan?
- Mert már kérdezett az életemről. Kérdezte a nevemet, és mindent, amit olyan nagyon titkolok. Nem tudom miért hiszi, hogy neked bármi újat mondok, de téved. És most ha megbocsájtasz.... - felálltam a kőröl, és berohantam. Ha nem lettem volna olyan jó hazudozó, a valós választ adtam volna, hogy idő közben beleszerettem, és nem lettem volna képes ott hagyni, de nem tehettem. Nem tudhatta meg. Senki nem tudhatta meg... Soha.